Biztosan mindenkinek vannak ilyen ismerősei, akik jönnek, és ha egy kicsit megmelegednek, akkor elmondják a  régi történetüket, miként is estek le részegen a vonatról hetvenkilenc nyarán, vagy hogyan lopták el a helységnévtáblát egy lágy és csöndes éjszakán Balatonalmádiban. Mondják a jól ismert történetet, és nekem mindig Richard Wagner jut az eszembe, ő ilyen nagy mesélő. Úgy értem, a Ring mindegyik részében (leszámítva A Rajna kincsét) jön valaki, és elmeséli az előzményeket. Az egész egyre hosszabbra nyúlik, hiszen A walkürben csak a Rajnát kell elmesélni,  a Siegfriedben már a Rajnát és A walkürt, Az istenek alkonyában pedig már... - ennek mi értelme van? 

Hogy mi az oka, azt, persze lehet tudni. Ez az alkotási folyamat. Wagner visszafelé írta a librettókat, nem úgy értem, hogy jobbról balra, hanem hogy előbb megírta Az istenek alkonyát, akkor rájött, hogy ezt csak úgy lehet megérteni, ha elmeséli a Siegfriedet is bővebben, a Siegfried után rájött, hogy kell még egy előzmény. Aztán még egy. Igen, de a komponálás már hagyományos sorrendben haladt, az elejétől a vége felé, lett volna lehetőség a librettóba rejtett darabismertetések kihúzására. Nem tette. Így aztán maradt egy megválaszolatlan kérdés: miért nem? Annyira szerette a saját hangját, hogy arra gondolt, minden szó, betű, írásjel ami a nagy Richard Wagnertől van, érték, és nem szabad megfosztani tőle világot? Vagy csak szorongott? Előfordulhat, hogy talán nem mindenki veti magát alá a teljes Ringnek, jobb, ha finoman elhelyez számukra egy "az előző részek tartalmából" blokkot? 

Vagy ez már túlzott normalitásra vallana?