Néha azt érzem, mást sem csinálok, csak nekrologizálok, számolom a halottainkat, akiket már soha többé nem látunk. Szerencsés az eset, ha már egyébként sem volt esélyünk, régóta visszavonult, tiszteletreméltó aggokról van szó, és csupán ürügy a halál a hála kifejezésére. Ha csak ezen a héten nézünk végig: Raymond Leppard és Rolando Panerai, mindkettő kilencven fölött, az utóbbi még Maria Callasszal készített közös lemezeket, illetve vele is, hiszen nyolcvan fölött volt, amikor elbúcsúzott a színpadtól a Gianni Schicchivel.

De ez most más. Zubin Mehta él, bár mintha egy kicsit rosszabbul nézne ki a pesti fellépéséhez képest is. Mindenesetre gyógykezelések várnak rá, és hivatalosan is elbúcsúzott az Izraeli Filharmonikusoktól. Ötven évig volt a zeneigazgatójuk, csekélység. De mi a búcsúzónak szánt zenemű? Mahler 2. szimfóniája, a Feltámadás, harangszó, éneklő lelkek hada, eufória, még ha kicsit összeszorított szájú eufória is (ha lehet ennyi éneklésre ezt mondani), mintha Mahler azt mondaná: nem, igazán nem vagyok biztos benne, hogy így lesz, de hátha.

Úgy illik, hogy igaza legyen.