Téves riasztás

Aki ismeri az IMdB oldalt (gondolom, mindenki), az tudja, hogy a filmekről szóló megjegyzéseknek van egy olyan rovata is, hogy goofs. Baklövések. Nagyon szórakoztató olvasmány, megtudja belőle az ember, hogy Sharon Tate-nek nem lehetett olyan Porschéja, amilyennel a Volt egyszer egy Hollywoodban furikázik, mert ennek a lökhárítója fekete, pedig az 1969-ben készült Porsche 911-esek lökhárítója krómszínű volt. De van ezer ilyen, hogy ki milyen órát hord, hogy a Boeing 747-esek akkor még nem repültek, és így tovább. Van aztán egy olyan rovat is, hogy tévesen baklövésnek tartott pillanatok, ennél a filmnél maradva, hogy a Manson család gyilkolásra kijelölt tagjai nem is konyhakésekkel érkeztek, hanem bicskákkal. Még jó, hogy valaki éles elméjűen nem jegyzi meg, hogy nem is azokat ölték meg, akiket a filmben.

Csak azért mondom, mert majdnem hasonlóba keveredtem. Kukorelly Endre regényét, vagy regénynek mondott könyvét olvasom, CéCéCéPé a címe, és az ember észreveszi, hogy itt-ott nem stimmelnek a dolgok. Az oroszok például elviszik az egyik szereplő Wagner lemezeit, nagy stócot, 33 fordulatosakat. Csak hát a 33-as lemezeket akkor még föl sem találták, és éppen azért találták föl, hogy egy Wagner-opera ne legyen olyan mérhetetlenül sok lemezre szétdobva, ne kelljen állandóan fordítgatni a vinylt. Kukorelly nyilván a 78-as fordulatszámú lemezekre gondol, azokból tényleg rengeteg kellett egy-egy felvonáshoz is.

Nem ügy, ettől még nem borul a könyv hitelessége. De pár oldallal később jött a másik riasztás. Jane Birkinről volt szó, arról a csajról, aki a Je t’aime-ben énekel, és aki a Nagyításban David Hemmingsszel birkózik a földön, pucéron. De hát… de hát a Nagyításban Vanessa Redgrave szerepelt, nem?

Ez a téves riasztás, mert Vanessa Redgrave főszerepelt, de vele nem birkóztak, viszont Jane Birkin is ott volt, csak az nekem valahogy kiesett. Szóval igaz, minden szó igaz. Nem azt mondom, hogy ettől jó a könyv, de azt igen, hogy nem ettől, de jó.