Goethe után sok irodalmi lény érezhette úgy, hogy az utolsó szavak különösen fontosak. Még meghalni sem hagyják az embert, mert ott vannak körülötte, hogy följegyezzék a szimbolikussá váló utolsó mondatot. Több fényt! – ezt mondta Goethe, bár csak arra gondolt, hogy nyissák ki az ablakot. Kosztolányi erre azt írta a füzetébe: mehr Luft! De ő csak viccelt. Már ha az vicces, hogy az ember fuldoklik.
Dickens úgy százötven éve (június 8 volt a napja) feltehetően azt mondta, hogy csukják be az ablakot. Előtte a nővére kérdezte, hogy rosszul van-e, de azt mondta, nem, csak a foga fáj. Aztán mégis az ablakcsukást kérte, majd a földre zuhant, és nem tért többet magához. Hát ez így nem nagyon regényesíthető, ezért készült egy változat, amely szerint azt mondta volna: a földre. Már hogy oda fektessék le gyorsan. Ez meglehetősen szimbolikus is lehetne, még ha Dickenst olvasva folyton azt érzi az ember, hogy neki azért kell a föld, mert elrugaszkodik, állandóan fölszáll. Meglátja a szörnyűséget a világban, de nem hisz benne, mármint annak végső győzelmében. Nincs olyan szörnyűség, ami ne volna egy kicsit humoros. Talán akkor is épp rugaszkodott volna, csak már nem tudott honnét.
Van egy olyan elképzelés, hogy Dickens nem is otthon halt meg, vagy legalábbis az utolsó agyvérzés nem ott érte, hanem a szerelmesénél, így gyorsan kocsiba kellett tenni, és hazaküldeni a holttestet, vagy élő holttestet, mintha valami Szindbád-történetben volnánk.
A végső nyughely már közismert. Westminster Abbey, Poets’ Corner. Feltehetőleg Dickens nem ezt választotta volna, de erre nincs egyértelmű bizonyíték. Az biztos, hogy nem akart nagy temetést, és ezt figyelembe vették, titkos volt a szertartás, 1870 július 14-én, reggel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2022.04.05. 16:34:55