Nagy, álmos dzsungel volt a lelkem, és háltak az utcán. 

Ja bocsánat,a lelkem csak készült elálmosodni a nagy Eiffel-gálaesten, leginkább Jonas Kaufmann művészetén (csak a harmadik részt vállaltam), az utcán meg mindig hálnak. Most egészen mást csinálnak a 28-as villamos Népszínház utcai végállomásánál, egy ember vizeli le a falat. 

Hiába az az alapellenvetés az Opera Eiffel-csarnoka ellen, hogy túlságosan kint van, mert a bajok bent kezdődnek, a Népszínház utca eleje beljebb van, mint az Erkel Színház, mégsem nagy boldogság az ott eltöltött tíz perc. Aztán a villamos maga sem gyönyörűség, a vezető mögött ülök le, két perc múlva jön egy lány, hogy "egy csávó cigizik hátul". Azt hittem, a vezető meg azt mondja, hogy magán meg nincs maszk, és rendíthetetlenül előre bámulva közelíti a célt, de vagány ember, a következő megállóban elhagyja a fülkét, hátramegy, folyik a veszekedés, közben a csávó és baráti köre szidalmazza a leszálló lányt. A vezető visszajön, indít, a csávó odamegy a fülkéhez, korban kevesebb, kondícióban jobb a villamosvezetőnél, egy ideig rángatja a fülkeajtót, benne leszünk az újságban, érzem, de váratlanul jobb belátásra tér, és "ő kér elnézést", mi meg szinte zavartalanul célba érünk, megmerítkezve az operába nem járók csöndes vagy kevésbé csöndes mindennapjaiban. 

Talán nem is rossz ez. Talán jó, ha az embernek eszébe juttatják azokat is, akiknek a hátán állva élvezzük a mindennapi áriánkat. Persze, még helyesebb volna, ha mindenféle VIP-vendégek és operai vezetők is ott ülnének a villamoson, hogy tudnák, pontosan mit is kívánnak az operai pajtásaiktól, de ez egy másik vers. Álmodik a nyomor.