Nem tudom, mire is számítottam pontosan. Talán olyasmire, ami a régi Világjárók sorozat néhány kötete volt, amikor sportriporterek, különböző okoknál fogva sokfelé utazó emberek elmesélik, hogy mik vannak a világban, templomok és jégkunyhók, emberek és állatok.

De hát ez pontosan az is. Elmentem világgá a címe, és Földvári András Malév dolgozóként, majd egyéb légitársaságok és utazási irodák alkalmazottjaként volt az a szerencsés, aki akkor is utazhatott, amikor mások nehezebben vagy egyáltalán nem. Elmúlt idők tanúja, nem csak emiatt, hanem mert olyan országokban is járt, amelyek ma már nincsenek, mint, mondjuk, Makaó. Igaz, ő is csak tíz órát volt ott.

Így aztán kicsit nehéz megmondani, mitől is annyira idegesítő a könyv, az, aminek látszik, aminek ígéri magát, 80 sztori a Föld körül. Jó, néha nem sztori, mert valahogy a poén hiányzik belőle, vagy nem épp átélhető: „vajon ki lett ennek a múzeumnak az igazgatója? Nem más, mint jó barátom, Lu-ji”. Néha a poénokat kinőtte az idő, mint amikor beszöknek a turisták a mecsetbe, és követik a hívőket, de aztán nem bírják röhögés nélkül. Na, kedves Földvári úr, nem vicces.

Valószínűleg Földvári András udvariassága is hibás, nem akar hosszú lenni, de három oldalon nehéz értelmeset mondani egy idegen országról. Marad hát ez a Világjárók érzés, hogy egyszer majd én is elmegyek, és kibírom és megállom: nem írok könyvet belőle.