Minden más szer talán, biztos csak a… Hát igen, az ember automatikusan azt mondaná rímnek, hogy a halál, de nem ez a megoldás, hanem a Salán, akármi is legyen az. Valami fertőtlenítő.

Faragó Géza plakátjait lehet megnézni a Várkert Bazárban, szabad téren, belépti díj nélkül látogatható, és mégis valami olyasmi, mintha kiállításon volnánk. Nyilván nem az eredeti plakátok állnak a fényben-esőben, hanem digitális másolatok, és talán lehetnének jobbak a felbontások, néhol a körvonalak egyenesekké válnak, de nem nagyon számít. Szépek is, jók is, és van egy reklámszakmai tanulsága is. A java része ezeknek a plakátoknak ma nem kerülhetne ki az utcára. Az ügyfelek szívükhöz kapnának, ha azt látnák, hogy a halálra rímel a Salán, vagy hogy egy részeges nő nézi szerelmetesen a likőrös üveget, ami nem lehet valamiért az övé. Marhának szólítják a szemlélőt, vagy akár csak a klasszikus Törley-plakátot nézve: árnyékos szemű, cigarettázó lump ül a széken, hervadt rózsacsokor mellett, és néz a semmibe. Szerelmi bánat? Öngyilkosság fontolgatása? Hogyne. Hol marad az életcsászárság, menő kocsi, bombanő, a jó ég tudja, mi szokott lenni a mai plakátokon. Csillag, és benne az ár.

Tudom, tudom, az ügyfél fizet, és cserébe vannak kívánságai, nem szép dolgokat szeretnének az utcára tenni, hanem felszólításokat: vedd meg ezt vagy azt. A mai óriásplakátokból aligha nyílik majd kiállítás száz év múlva, de kibírjuk. Hanem az emberben mégis megfogalmazódik a kérdés: nem lehetne a reklámok készítését azokra bízni, akik értenek is hozzá?