Hányszor mondja vagy inkább csak mondta az ember, ha valahol jól érezte magát, hogy ide eljön szemetesnek vagy vécépucolónak is. Csak itt élhessen, szívhassa a város levegőjét, erre a helyre gondoljon úgy, hogy itthon vagyok.

Ami Velencét illeti, gondolom, a vécépucolás hagyományos módon történik, de ami a szemetességet illeti, az nem is olyan egyszerű. Persze, klassz, hogy a szemetes nem kukásautóval jár, hanem hajóval, és, amennyire megfigyeltem, kukázni sem kell, amikor a hajó bent áll a kikötési pontnál, jönnek a környékről sietős léptekkel, kezükben zacskókkal, és bedobálják a hajótestbe a hulladékot. A köztéri szemetesládákat úgy alakították ki, hogy abba zacskókat nem lehet belepréselni, attól még megtelnek reggelre, és mintha ez volna a velencei szemetesség lényege és nehézsége: nincs gépesítés. Nagy kordékba kell rakodni a piszkot, ahogy tették talán ötszáz éve is. Legfeljebb annyi a könnyebbség, hogy a kordé alumíniumból van, és olyan ügyesen van megszerkesztve, ha a hajó fölé érnek, egy mozdulattal fel lehet hajtani az alját, kiesik belőle a szemét. De így is meló, fizikai meló, tolni, emelni, üríteni.

Marad a vécépucolás.