Abebe Rómája

Abebe Bikilát néztem a római olimpián, legendás maratonfutás volt. Persze, az ember nem tudja, hogy mennyit ködösítettek (és ha sokat, akkor miért), de a történet szerint Bikila (vagy Abebe) Hailé Szelasszié testőrségéhez tartozott, és 1956-ban, huszonnégy évesen, a melbourne-i olimpiát nézve kapott kedvet a sporthoz. Elkezdett hát futni, mégis az a legkevésbé eszközigényes sportág, és kiderült, hogy van tehetsége a hosszútávhoz. Így aztán elindult Rómában, élete negyedik versenyén. Mezítláb. Azt mondta, egyik cipő sem volt elég kényelmes.

Nem tudom, cipő nélkül kényelmes volt-e, én elszörnyedve néztem, hogy az út a Via Appián vezet, kockaköveken kellett csattogni, de Abebe nem izgatta magát különösebben, szép lassan leszakította a többieket, míg ketten maradtak, aztán még egy kicsit belehúzott, huszonöt másodpercet vert a második helyezettre. Még csak el sem fáradt, bírt volna újabb 15 kilométert.

A folytatás is szép (egy darabig) otthon nemzeti hős lett, kapott egy bogárhátú Volkswagent, sofőrrel, mert vezetni még nem tudott, négy év múlva újra indult az olimpián Tokióban, ezúttal cipőben (el lehet képzelni, mennyit harcoltak a sportszergyártók, hogy ők adhassák Abebére a terméket), és cipőben sem volt rossz, ezúttal négy percet vert a második helyezettre. Bő ötöt az ötödikre, ami azért érdekes, mert ő magyar volt, Sütő József.

Mindegy, nem Abebe Bikila életét akarom elmesélni, csak a római versenyt, ami nagyon hangulatos volt, mert a hőség miatt későn indították, a befutó éjszaka volt, katonák tartották a fáklyákat a futóknak. De ha a filmet nézi az ember, ámul. Akár tegnap is filmezhették volna. Róma belvárosa, ha egyáltalán lehet így nevezni ezt a részt, semmit sem változott, ugyanott van a Capitolium, ugyanott ül a lován Marcus Aurelius (rendben, ez már csak a másolat) ugyanott a Colosseum, a Circus maximus, a Konstantin diadalív, ahol a befutó volt.

Csak egy változott, bizonyos szempontból pont a lényeg. Az axumi oszlopokat visszavitték Etiópiába. De addigra már Abebe Bikila nem élt.