Az turisztikai közhely, hogy görög templomért nem kell feltétlenül Görögországba utazni, van belőlük bőven Szicíliában is. Például Segestában, a hegy tetején. Kanyarog a busz, és egyszercsak jön ez a döbbenet, az ember mindjárt készíti is magában az elméletet: ilyenek a görögök. Az isteneik olyanok, mint az emberek, csak nagyobbak, tetteikben és indulataikban hatásosabbak. Az istenek lakhelye meg olyan, mint az embereké, csak épp ezek vannak a legszebb helyen, a hegy tetején. Aztán, még Segestában rájön, hogy ugyan, dehogy, a templomnál sokkal jobb és szebb helyen van a színház. Ezen is érdemes volna agyalni, de nem most.

Most itt a templom, és nem tudom, hogyan is használták. Biztosan van erről információ, vagy legalább megbízható elmélet, de most csak megállhatunk az oszlopok előtt. Nem lehet bemenni, bár valaki beküldi a drónját, zizeg a berendezés odabent, a tuajdonosa talán többet ért ezekből a dolgokból. Én csak annyit, hogy nincs is bejárat. Vagy csak bejárat van. Be lehet, vagyis be lehetett hatolni az oszlopok közé, de nincs kijelölve az út, hogy innét tessék, a rövidebbik oldalról, valamiféle kapun át. Lehet bárhonnét.

Amit mások sem tudnak, az a tető. Vagyis a hiánya. Jelenleg több elmélet is van arra, miért nincs befedve a segestai templom. Az egyik gyakorlatiasabb, azt mondja, hogy egyszerűen elfogyott a pénz, így is elég derekas munka volt fölcipelni a köveket, egymásra emelni az oszlopszeleteket, rájuk tenni a timpanont, arra már nem maradt, hogy be is fedjék a téglatestet. A másik elmélet szerint soha nem is akarták befedni a templomot, a szertartások a szabad téren zajlottak, a szent helyet nem zárták el naptól, égtől, esőtől.

Tudom, ez nem ízlés kérdése, de nekem a második változat jobban tetszik. Mintha azt mondaná, hogy minden hely szent az ég alatt, nekünk, embereknek más dolgunk sincs, mint kiválasztani belőle egy darabot, oszlopokat emelni oda. Ahol faragva vannak a kövek, az az Istené.