Dajkamese

Kis kápolna az út mellett, amikor még friss a lendület, megáll mellette a jámbor utazó. Aztán néhány nap múlva már csak legyint, minden sarkon van ilyen, ez Itália. Berácsozták, de a kapu nyitható rajta, az oltár odabent romokban. Minden rosszra el vagyok készülve, ilyen helyeken végzik szükségüket a szemérmes csavargók… De ez Itália, a romos oltár is oltár, nincs bűz, csak kőtörmelék, meg egy olyan műanyag bödön, amilyen a boltok pénztárainál szokott lenni, nyalókát vagy rágót tartanak benne. Itt meg levelekkel van tele, nem bírok ellenállni, az egyiket elolvasom, drága Szent Kreszcencia, most alapítottam családot, kérlek, segíts továbbra is.

Fogalmam sincs, miért kell ezen annyira meghatódni. Hogy írásban adják be a kérvényt, mintha Szent Kreszcencia nem hallaná meg, ha csak úgy mondják neki? Egyszer pont akkor voltam Szent Antal sírjánál, amikor a Padova feljutott az első osztályba, hálából a szent megkapta a győztes meccs egyik labdáját. Micsoda ámulatba ejtő bizalom ez a láthatatlanok világában? Szent Antal kapja a labdát Szent Bonaventúrától, egy finom mozdulattal indítja Leó testvért, aki lő, de a labda a kapufáról kifelé pattan.

Ha már itt tartunk: ki az a Szent Kreszcencia? Mert én csak egy Kreszcencia nevű nőt ismerek a történelemből, Széchenyinét, aki annak idején Virulj! kiáltással a mai Szabadság téren elültette az első fát, de róla se tudom, kiről kapta a nevét. Az internet Szent Kreszcenciaként Höss Kreszcenciát ajánlja, aki egyébként ferences apátnő volt, csakhogy 1744-ben halt meg. A kápolna viszont 16. századi.

Még egy rejtély.

Nem mintha kutattam volna, hogy mi lehet a megoldás, de feltehetően az ölembe hullott, Szent Vid vagy Vitus dajkáját hívták Crescenziának. San Vito pedig különösen fontos szent Szicíliában, a sziget egyik védőszentje, errefelé született, Mazzarában, nem volt hajlandó megtagadni a hitét, amiért Diocletianus császár forró olajban főzette meg, pedig meggyógyította a vitustáncban szenvedő fiát. Hogy Kreszcenciával mi lett, sejtelmem sincs.