Szimat

Nem ereszt a Netflix filmes sorozata, The Movies That Made Us. Azokról a filmekről szól, amelyek nélkül elképzelni sem tudjuk az életünket – mondanám, bár legalább kettőt nem láttam közülük, így aztán kénytelen vagyok nélkülük elképzelni az életemet. De tényleg van, amit rengetegszer megnéztem már, amit mindannyian rengetegszer megnéztünk, például a Reszkessetek, betörők. Hogy azzal mennyit kínlódtak! Például hogyan legyen az anya annak ellenére is szimpatikus, hogy az egyik gyerekét otthon felejti. Persze, ez a legkevesebb.

Megállapodtak, hogy leforgatják tízmillió dollárból, aztán kezdődött a munka. Megtalálták a megfelelő házat. Csakhogy abban odabent nem lehetett forgatni, így aztán föl kellett külön építeni a ház belsejét egy elhagyott iskola tornatermében. Mentek szépen a költségek, a végén azt mondták, még kell ötmillió dollár. A stúdió nem adott: nem ebben állapodtak meg. Mindenki csomagoljon, mehet haza. Közben azonban elmesélték a történetet egy másik stúdió képviselőjének, így aztán az egyik társaság végigment az irodán, hogy mindenki menjen haza, nincs film, és rögtön utána ment a másik: mindenki maradjon a helyén, van film.  

Megesik az ilyesmi, az egyiknek van jó szimata, a másiknak nincs. Itt éppen megérte jó szimatúnak lenni, a befektetett pénz a hússzorosát hozta. De hogy ekkora lesz a siker, ahhoz talán nem kellett nagyon ravasz filmes pénztárnoknak lenni, mert amikor arról volt szó, hogy ki legyen a zeneszerző, valaki benyögte John Williams nevét. Haha, hehe, ez egy kis költségvetésű idényfilm, John Williams meg olyasmiken dolgozik, mint a Star Wars meg az Indiana Jones. Meg a Schindler listája – de azon akkor még nem. Mindegy, ha benyögték a nevét, elküldték neki a forgatókönyvet, ő meg visszaírt, hogy tetszik neki, vállalja.

Most aztán gondolkodhat az ember, hogy John Williams nélkül vajon mekkora lett volna a siker.