Bódy Magdi 50 volt a Müpában a koncert címe, és az ember rögtön azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon mi 50? Tudom, hogy nem a kort titkolják, mert az első bejátszáson, ahol Bódy Magdi énekel, még a rádió gyermekkórusnak tagjaként, de szólót, rajta van az évszám: 1963. Bizony, ő még látta Kodályt, közös kép is készült róluk.

Az első kérdés után jött a második, és az már kicsit szorongatóbb volt. Jó egy ilyen ünneplős koncert, de mégis: mit fog énekelni? Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám? De hát az Omega-dal. A Boogie-woogie klubot? Az is. Vagy azt, hogy „rock, rock, rock, kiált a rák”? Azt meg ki ismeri, rajtam kívül? Azt a fantasztikus vokált Máté Péter mögött? Hol egy Máté Péter?

Voltaképpen ez a Bódy Magdi-sors. Nem szörnyű, nem azt mondom, de egy kicsit több szerencse nem ártott volna. Van valaki, aki fazon, pici, de nagy a hangja, jól mozog, lendületes, abszolút fotogén, és hol maradtak a dalok? Hogy az egész még fájóbb legyen, a koncert első részének végére összeállt a régi Generál, Révész, Karácsony, Novai, Várkonyi Mátyás, Póta András, elénekeltek három számot, körülbelül a koruknak megfelelő énekhangon, és fél perc alatt pattant föl a közönség arra, hogy Kövér a nap, meg Valamit el kell mondanom.

Nincs más tanulság, csak hogy: ez van.