November végén meghalt Justo Gallego Martinez, befejezetlenül hagyva főművét, vagy, mondhatni, egyetlen művét, a katedrálist a Madrid közeli Mejorada del Campóban. A történet többé-kevésbé felfoghatatlan. Don Justo 1925-ben született, tizennyolc évesen lépett be a trappistákhoz, de el kellett hagynia a rendet, mert tuberkulózist kapott. Akkor megfogadta, hogy ha meggyógyul, templomot épít a Miasszonyunknak.
1961-ben kezdett hozzá az építkezéshez. Segítség nélkül, építészeti tanulmányok nélkül, tervrajz nélkül, engedélyek nélkül. Építőanyag nélkül. Csak abból épített, amit talált. Építkezéseken megmaradt téglákból, autógumikból, hulladékból. A templom mégis áll, még ha nincs is befejezve. Ma Mejorada del Campo büszkesége, ha valaki odautazik, leginkább ezért utazik. Hogy lássa: lehet. Csak csinálni kell.
Nem készült még el a templom, de ennek igazán van hagyománya Spanyolországban, a Sagrada Familia sincs még kész, és Justo katedrálisa épp a Gaudi utcában található. Az sem adatott meg Don Justónak, amit kért, hogy a templomba temessék el, de az igen, amit talán nem is kért: a templomban halt meg. Amikor az ember elcsodálkozik a középkori katedrálisokon, hogy azokat vajon hogyan csinálhatták, évszázadokon át, újratervezve, újrakezdve, eszébe sem jut, hogy nagyobb csodák és furcsább emberek is vannak köztünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vakvarnyúú 2021.12.09. 13:03:45
gigabursch 2021.12.12. 07:33:15
Nyugodjék békében!