Ahogy az ember szeretné egyszer hallani a saját anyanyelvét zeneként, mármint úgy, hogy nem érti a szavakat, csak a ritmust meg a szöveg dallamát élvezné, úgy jó néha idegen szemmel ránézni a furcsaságainkra. Csak ezt néha lehet is, az interneten is vannak mindenféle filmecskék arról, hogy milyenek is a magyarok. Emlékszem egy osztrák lányra, aki főleg azon hüledezett, hogy a magyarok mindenhez, de igazán mindenhez tejfölt esznek. Azóta néha én is elcsodálkozom, hogy ez a minden tényleg mennyi minden, káposzta, tészta, eper, szilvás gombóc. Mintha étkezésünk különlegessége már rég nem a paprika, hanem a tejföl volna. Egy amerikai lány meg azt mesélte, hogy nagyon szeretett itt lenni, minden nagyon csodálatos, egy dolgot nem tudott felfogni: télen nem szokás leülni a padokra. Ha leült, akkor nagy valószínűséggel rá is szóltak, hogy vigyázzon, mert meg- vagy felfázik. Mi lehet vajon olyan veszélyes a magyar télben, hogy novembertől áprilisig nem lehet megkockáztatni a padon ülést?

Nincs válasz és nincs tanulság. Nem vagyunk normálisak, de más sem az.