Évek, de lehet, hogy évtizedek óta terveztem már, hogy elmegyek Lébénybe. Mindig néztem az autópályáról, kint van a tábla, hogy megnézendő, Árpád-kori templom. De mindig ugyanaz volt a történet, odafelé (mármint Bécs felé) még korán van, visszafelé meg már késő.

Mint kiderült, mások meg épp ezért látogatják. Odafelé megáll velük a busz, kiszállnak, megnézik, és már nem indultak el hiába. Meg hát Szent Jakab-templom, előtte ott a kagyló a bejáratnál, lehet kicsit zarándokolni, hat naposat Pestről, vagy innét indulni, tábla mondja, hogy már nincs sok hátra Santiago de Composteláig, csak 3210 km. Egy szép napon majd, mondanám, de ha autóval is évekig vagy évtizedekig tartott a tervezés, akkor Compostela messze van.

Mindegy, Lébény most közel, és a látogatóközpont nyitva, vezetést is kap az ember a belépti díjért, és rögtön láthatja, hogy van itt azért templomok cicaharca: „mindenki azt hiszi, hogy a jáki a legöregebb kolostori templom Magyarországon, pedig azt csak 1220-ban kezdték el építeni, és a tatárjárás megakasztotta őket, csak 1256-ban lettek készen. Itt meg már 1206-ban állt a templom.” De hát az előző rendszer Jákot favorizálta.

Mindegy. Az ember bámulja a régi falakat, szépek és tiszták, látszanak a kőben a csigák lenyomatai, a régi fal kapcsolatba hoz a még régebbi élőkkel. A mennyezeten Szentlélek-lyuk, hogy ha megint pünkösd jönne el, akkor legyen hol behatolnia lángnyelv formájában, anélkül, hogy leégne a mennyezet. Van hová fejlődni hitben.