Egy felháborodott barátom küldte el Soltész Rezső új, karácsonyi videóklipjét, hogy ő ilyen inzultusokra nincsen fölkészülve. Megértem. Erre jött még tegnap Tóth Gabi, és a Mennyből az angyal, a fejhangú pásztooouurokkal, és azzal a tanulsággal, hogy nálunk a kliprendezők szerint a karácsony az valami fehér pulóveres ünnep, kellemetlenül meleg és gyorsan piszkolódó felsőruházat az illendő.

Nem hagyom magam lebeszélni. Tudom, hogy legnagyvonalúbban számolva is egy hónap az idény, de leginkább két napról van szó, ehhez képest van egy polcnyi karácsonyi lemezem, gregorián és Palestrina, Vivaldi és Bach, operaénekesek, ahogy azt bömbölik magukról megfeledkezve, hogy Stille Nacht. Mint valami túlzabált bejgliőrült karácsony másnapján, minden évben szeretnék valami vagy valaki újat is hallani ugyanabban a témában.

De tényleg gyenge az idei felhozatal, és nemcsak itthon, nemzetközileg is. Végül Norah Jones mellett kötöttem ki, saját számokat is írt az új albumára, meg előadja a jól beváltakat is, vagy legalábbis néhányat, de nincs benne öröm. Vagyis mintha neki nem lett volna öröme benne, ványadtan énekelget, még ványadtabban nyomkodja a billentyűket, a harmadik szám végére lekonyul a bajszom: ez tényleg ilyen karácsony? A zene nem csal, ha ennyit lehet most kihozni a karácsonyi dalokból, akkor maga az ünnep bágyadtabb a szokásosnál?

Szerencsére nem csak a húszfilléres videóklipek vannak fenn Norah Jonestól, de egy húszperces koncert is az Empire State Building tetején. Nem azt mondom, hogy majd kirúgja a felhőkarcoló oldalát (ilyet New Yorkban még mindig nem is szabad mondani), de elzenélget. Azért még keresek másokat, rengeteg időnk van Szentestéig.