Vasnyakkendő

Vasnyakkendő

Az Egy szerelem három éjszakáját adta valamikor a tévé, hát… Persze, nem illik igazán és szívből hápogni, mert annyira rossz volt a hangminőség, hogy nem lehetett végignézni, vagy legalábbis nekem nem sikerült. De azért nem hinném, hogy megjavult volna a film az idők során, túl sokat akart…

Megkérdezetlen jelenet

Megkérdezetlen jelenet

Nem mondhatnám, hogy jól ismertük egymást, talán még azt sem, hogy ismertük egymást, azt hiszem, azért bemutatkoztunk, meg az ember a művészeti közszereplőkkel többnyire bátrabb, mint másokkal. Nyugodtan megkérdezhettem volna, hogy mi van a képen. Lámpás jelenet a címe, és valahogy mozgókép, vagyis…

Diabelli in musica

Diabelli in musica

Szurkoló vagyok, és nem csak, sőt, nem is elsősorban szívjóságból, hanem egyszerű, önös érdekből. Látom, hallom, hogy megújul a Liszt Ferenc Kamarazenekar, és erre valószínűleg szükség is volt, le kell zárni a nyugdíjas éveket, meg nekünk is szükségünk volt rá, hogy újra a régi kedvvel indulhassunk…

Üsd, vágd, nem apád

Üsd, vágd, nem apád

Egy időben tarra nyírva hordtam a hajam vagy a fejem, most nem is tudom, melyik a megfelelő kifejezés, talán a fejem. Szóval kopaszra nyiratkoztam, aminek számos előnye van, kevesebb a gond vele, meg egészséges a fejbőr, egyszer valaki nekem hajtott a kocsijával, és holtra rémült, amikor látta, hogy…

Színészvér, csigavér

Színészvér, csigavér

Oltai Kata és Nagy Zsolt volt Friderikusz vendége az Életünk történetében, meg is öregítették őket, ahogy kell. Vagyis mindig az az érzésem, hogy nem úgy öregítik meg őket, ahogy kell, mert lehet ugyan Nagy Zsolt nyolcvanéves, de azért azt nehéz róla elképzelni, hogy tweed zakóban és selyemsálban…

Fát szeretni

Fát szeretni

Azt hiszem, ez egy mandulafa a képen, és mivel Budán fényképeztem, a szó bővebb értelmében dunántúli is, úgyhogy azt tettem, amit Janus Pannonius, aggódtam, vagyis aggódom érte. Mert nincs még fecske a tájon, és ezek a nyavalyás éjszakai fagyok biztosan nem tesznek jót. Persze, ez a bizonytalanság…

A cár leánya

A cár leánya

Megy az ember Ürömön (játszom a koratavaszi vándort), és egyszerre ezt látja az út mentén.  Alexandra Pavlovna sírja, pontosabban egy ortodox templom, amelyben Alexandra Pavlovna sírja található. Úgy tűnik, vele is igazságtalan volt az élet, bár engem jobban zavar a férje helyzete. Alexandra…

süti beállítások módosítása