Az áruló segítője

Több bluest kellene hallgatnom, és akkor jobban tudnám értékelni a nemrég elhunyt Sam Lay művészetét. Mert így, kevesebb blues-zal csak azt tudom, hogy ő volt az áruló egyik segítője, a dobos Bob Dylan Highway 61 Revisited címet viselő albumán. Hogy pontos legyek, csak a lemez címadó számán dobolt. A lemez pedig arról is híres, a rajta lévő dalokon kívül, hogy Dylan itt szakított a múlttal, ekkor, 1965-ben kezdett el elektromos erősítésű gitárokon játszani. Véget értek az aranyidők, az egy hang, egy dal, egy szál akusztikus gitár idők, a Blowin’ In The Wind ideje. Az új (akkor új) Dylan-dalokat nem énekelték többé az esti tüzek mellett. A rajongók nagy hányada megsértődött, persze kibírta, ahogy azt valószínűleg nem bírta volna ki, ha továbbra is csak a bégetős dalolásnál marad.

Nem mondom, hogy nagyon sokat foglalkoztam volna a Highway 61 ütős szólamával, mai füllel kissé csörömpölős, Sam Lay nem sajnálta a dobokat, de sokkal feltűnőbb rajta az a szirénázás jellegű hang, csodálatos, baljós vészjel. Egyrészt az utakon megszokott dolog a közeledő járőrautó, másrészt figyelmeztet: jön az Úr, Ábrahám, és a fiad életét kéri. Legközelebb, ha látnád, inkább szaladj el.

Az effektus szinte véletlenül került a lemezre, valaki bevitt egy játék sípot a stúdióba, Sam Lay belefújt, Dylan meg azt mondta: mutasd csak még egyszer…