Eszemben sincs úgy tenni, mintha elfogulatlan kritikát tudnék írni Falusi Mariannról, de eszemben sincs úgy tenni, mintha nem lett volna tegnap koncertje a Kongresszusi Központban. Ha nem is életmű-koncert, azért jó nagy merítés az utóbbi idők munkáiból, részletek a Rózsavölgyi Szalonban tartott Kristóf Ágota-estből, dalok a Sárik Péter-trióval, tematikus koncertek részletei, Pa-dö-dő. Mondhatni a szokásos katyvasz, ahogy ő mondta két szám között: akkor most Bartók és Bernstein után Bagossy Brothers. Nem bántják egymást, ahogy okoskodni szokás, csak jó és rossz zene van. Vagy csak rossz és jó éneklés. De ez már majdnem kritika.

Az viszont tényleg érdekes, hogy a világ hogyan változik, vagy a dal hogyan változik a világ miatt, hogy mennyivel nagyobb súlya van egy olyan ártatlan dalszövegnek, hogy „béke van, felejts el minden háborút”, vagy annak, hogy Bye-bye, Szása.

Megy a koncert, és jó, aki szereti, nekem jó, és már csak a mulatós rész van hátra, hejehuja, vagyis Falusi Mariann mellé jön a másik fél Pa-dö-dő, Lang Györgyi. Az ember föl van készülve, de még sincs fölkészülve, Lang Györgyi az agyérgörcs után már műsort vezet a Klubrádióban, de nem nyomtalan az ilyen, és nehezen énekel, nehezen beszél, és akkor is jön, és énekel, ahogy tud, ahogy lehet. Azt mondanám elsőre, hogy megrendítő élmény, de hogy pont a fordítottjáról van szó. Rendületlenül.