Anselm Kiefert bízták meg a Dózse palota egyik termének átalakításával. Nem végleges akcióról van szó, néhány hónapon át láthatják ezt a látogatók, világégést, kormos aranyat, elégett könyveket. Az sem véletlen, hogy a tűz pusztít, 1577-ben egyszer már leégett ez a terem, a régi, megsemmisült képeket az akkori nagyok pótolták, Tintoretto meg Palma il Giovane. Szerencsére most nem semmisült meg semmi, az új, hatalmas vásznak csak átmenetileg takarják el a régieket, aztán majd cserélnek, vagy nem is tudom, hogy lesz, mi lesz Anselm Kiefer vásznaival, amelyek méretük szerint pont ide valóak. Megsemmisítik majd? Feldarabolják?

Épp ez a kérdés. A kiállítás címe körülbelül az, hogy Ezek a könyvek ha majd elégnek, végül egy kis fényt adnak. Ez sem valami derűs jövőkép, de Anselm Kiefer tovább fokozza a borút, mert már el is égeti a könyveket, elégeti a termet, a palotát, talán az egész világot. Lehet csak átvitt az értelem, elegáns kultúrpesszimizmus, amire mindig is vevő a világ. Amióta élünk, ezt halljuk, hogy a kultúra pusztul, a műveltség tűnik, senki nem beszél görögül, senki nem beszél latinul, senki nem olvas, ezek a könyvek már tényleg csak a szó gyakorlati értelmében hoznak világosságot. Az ember ingatja a fejét, hogy amíg ezt a sötét jövőt csak újabb és újabb műalkotásokkal lehet bemutatni, addig tényleg kell-e félni. Nem csak azt kapjuk, amit kapni szeretnénk, az érzést, hogy mi még az utolsó őrtállók vagyunk, akiknek ez jelent valamit?

Valakik, persze, rakétákat lőnek és gyújtóbombákat dobnak, és Anselm Kiefer kezére játszanak.