Ezek igazán szeretik egymást – mondja valaki Szentendrén, ez előtt a kép előtt, és tényleg. Vas Istvánban soha nem kételkedtem, előbb olvastam, hogy mennyire szereti Szántó Piroskát, mint hogy tudtam volna, ki Szántó Piroska, de itt van ez a kép. És azóta elolvastam az Akt című kötetben (utoljára a Kapszula Könyvtár sorozatban jelent meg), az Akt című írásban, amely úgy kezdődik, hogy Vas István meztelenül áll a fürdőszobában, és borotválkozik. Harmincéves, hajleszorító van a fején, kapargatja a vörösesszőke szőrt az arcáról, Szántó Piroska meg nézi, és meséli, mit lát. Tárgyilagosan. Vagy látszólag tárgyilagosan, mert szereti, hogyan is lehetne tárgyilagos. De elmondja, hogy az ujja formája milyen, nem hegyesedik a vége felé, pedig hosszú, és a mellkasa szinte homorú. És így tovább, végig, éveken át, betegségek és esések, amelyek formálták Vas István testét, vágások a hasán és öltések a koponyán. Végig, a halálos ágyig.

Aki sírós, jobb, ha fölkészül. Aki nem, az is. Mindenkinek el kellene olvasnia, aki nem hisz az örök szerelemben.

Az az egyik tanulság, hogy milyen csodálatos asszony. A másik meg az, hogy mekkora szerencse az életben, ha valaki férfinak születik. Valahol biztosan van valaki, aki ennyire szereti.