Az ember belenyugszik, hogy bizonyos dolgokat soha nem tud meg, és így rendezi be az életét. Lehet így is élni, a titkok megfejtése nélkül. Nem nagy dolgokra gondolok, sőt, inkább kifejezetten kicsikre. Például Ottlik azt írja visszatérően az Iskola a határon Homola nevű szereplőjéről, hogy baltafejű. De ezt vajon hogy kell érteni? A balta melyik végére gondolhatott Ottlik? Az élére vagy a fokára? Vagy mindkettőre? Vagy ez inkább nem is az alak hasonlóságára utal, inkább valami mélyebb barbárságra?

Nem tudom, de tényleg lehet így is élni. Csakhogy váratlanul azt írja Szántó Piroska A bűvös vadász című visszaemlékezésében, hogy Ottliknak szekerce formájú feje volt. Balta és szekerce rokonok, minden külön értesítés helyett, szóval, ha jobban megnézem Ottlik fejformáját, akkor talán fény derül Homola fejformájára, sőt, talán Homola és Ottlik valami rejtett kapcsolatára is, ha egyszer az utóbbi a saját fejformáját kölcsönözte az előbbinek. A remény csillan fel Szántó Piroska egy odavetett mondatában.

Hiába. Egyszerűen nem tudom, hogyan, honnét kell nézni Ottlik fejét, hogy szekerce formája legyen. Pedig Szántó Piroskának biztos igaza van, nemcsak jó megfigyelő, de festő is, Ottlik vaskos szemöldöke is kifejezetten tetszik neki, nyilván mert jól rajzolható, az arc formáját is többször taglalja, az orr szabályos gúla a fej közepén, bár hogy középre kerüljön, ahhoz ilyen fenomenális homlok is kell (ezt már én mondom). Csak a lényeget nem látom, a fejben a baltát. Mármint a formát.