Nem a legfrissebb hír, de még nincs egy hetes, hogy Beyoncé szánja-bánja, amiért a spasm kifejezést használta új albumának egyik dalában, és visszatér a stúdióba, újraveszi a számot, vagy legalábbis azt a részletet, mert a spasm szót gúnyos értelemben is alkalmazzák a mozgássérültekre. Az első reakció, persze, a hülyeségé, mert elkezdtem hallgatni a Renaissance című albumot, csak úgy röpködtek a motherfuckerek, és érdekelne, hogy ha volna a vérfertőzésben élőknek is érdekképviselete, és megfelelő súllyal tudnának tiltakozni, vajon az ő érzékenységüket is figyelembe venné-e a nagyra nőtt énekesnő.

Közben meg alighanem Beyoncénak van igaza. Úgy értem, ahogy mi használjuk a testi fogyatékosságot szidalomként, az elég nagy érzéketlenségre vall. Vak vagy? Süket vagy? Egyik korai csalódásom volt a kritika hitelességében, amikor a Nyers együttes Béna című lemezéről olvastam nagyon rokonszenvező, az albumot szívből ajánló kritikát. Jó, gondoltam, nem maradok meg Pavarottinál, megvettem a lemezt. Mit mondjak? Mind a zene, mind a szöveg… Az utóbbiból most is tudok idézni: „kiokádod piát, vaovao, vaovao, nem jön be az, ami másnak király, vaovao, vaovao…” És így tovább a refrénig, amely szerint te vagy a béna, ha elhiszed, hogy te vagy a béna.  

Ennél azért még Beyoncé is jobb.