A Diótörőt közvetítette a Mezzo csatorna San Franciscóból, 2009-es előadás, de persze, az ember úgy nézi, hogy a saját Diótörői jutnak az eszébe, az, amit mindig nézett, és ma már hiába szeretné. A Kocsis vezényelte müpabeli előadások, amelyekről azt hittem, azért tudnak annyira gyorsak lenni, mert nem kell alkalmazkodni a táncosokhoz, de nem. Azért tudtak annyira gyorsak lenni, mert Csajkovszkij metronómjelzéseit követte az előadás. Mindig bénának láttam az előadás színpadi részét, most, utólag úgy tűnik, valószínűleg csak forráshiányos volt, ennyiből ezt lehet, úgyis a zene a lényeg. Akármi is a megoldás, hiányzik.
Ahogy hiányzik az operaházi előadás is, bár az megy, de nem az előadás hiányzik, hanem amikor fölmegy a függöny, a jégpalota csarnoka a díszlet, és a közönség önkéntelenül fölsóhajt, ah! Nyíltszíni taps. Egy idő után rájöttem, hogy nem önkéntelenül sóhajt a közönség, hanem a koreográfus, Seregi László ott ül szokott helyén, a rendezői székben, a földszinten, jobb leghátul. Ő az, aki felsóhajt és indítja a tapsot, a közönség csak készségesen csatlakozik hozzá. Ehhez, persze, az is kellett, hogy a koreográfus, Seregi László ott legyen minden előadáson, sóhajtson a megfelelő pillanatban, nézze az előadást, ha valami nem stimmelt, akkor rohanjon a színfalak mögé, intézkedni. Nem azt mondom, hogy ilyen rendezők ma már nincsenek, Mohácsi, Zsótér, Ascher. Azt sem mondom, hogy nem értem meg azokat a rendezőket, akik nem nézik minden este végig a saját művüket. Legalább önmagukat kíméljék, ha már a közönséget nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2022.12.23. 22:10:28
Jó lenne tudni, hogy kb. hányadik előadás lehetett, és hányadiknál érezte azt, hogy most már minden oké.
hosszan exponálunk · hosszanexponalunk.blog.hu 2022.12.27. 09:31:09
polyvitaplex 2022.12.28. 15:43:53