Közeledik a Prokofjev-maraton a Müpában, és személyes rákészülésként kicsit hallgatni kezdtem a Péter és a farkast. A legérdekesebb tanulság persze zenén kívüli volt: nagyon úgy tűnik, hogy a mű sikere leginkább a lemezkiadóknak köszönhető. Az ötlet, persze, nem éppen bonyolult, a sztárok mellé (már ha egy zenekar tagjait sztároknak lehet mondani) sztárt kell választani. Mikor dolgozhatna együtt David Bowie és Ormándy Jenő? Két olyan távoli világról van szó, hogy Ormándy nem is tudta, ki az a David Bowie. Amikor megtudta, elég ideges is lett. Eredetileg Peter Ustinovot kérték föl mesélőnek, de nem ért rá. A közös munka valójában nem közös munka, valahol fölveszik a zenei anyagot, valahol másutt meg a szöveget, a kettőt összedolgozták, és mehetett az ismerős arc a lemezborítóra.

Van még sok érdekes párosítás, Sharon Stone és James Levine, Abbado és Sting, Sean Connery és Doráti. Itzhak Perlman és Zubin Mehta, ez nem volna meglepő kettős, csak azért lett azzá, mert Perlman nem hegedül, hanem beszél a szép basszushangján. Leonard Bernstein és Leonard Bernstein. Ez is csodaszép a maga módján, mert Bernstein, mint igazi, jó tanító rögtön azzal kezdi, hogy dicséri a gyerekeket, amolyan vizsgahelyzetet hoz létre, na gyerekek, kit jelenítenek meg a kürtök, nagyon helyes a válasz, a farkast. Ahhoz képest, hogy honnét indult a darab, a Szovjetunióból a vidám sztálini idők alatt, elég messzire jutott.