Január végén halt meg Kuncz László, Pécsett volt basszista, nem mindig főszerepekben, nem is az operai életéről volt ismert, hanem a régi magyar dalokról. Balassi, Tinódi és még sokan mások. Elő is vettem a fiókból a Balassa éneki című kazettát, amiről azt hittem, különleges érték, mert szerzői kiadás. Az ugyan nincs ráírva, melyik szerző kiadása, hogy szellemes legyek, valószínűleg nem Balassira gondoltak, de egyébként tényleg nem világos, hogy Kuncz László volt-e a kiadó vagy az őt lanton kísérő L. Kecskés András. Egyébként a kazetta valószínűleg nem rendkívüli kincs, a zene mindenesetre fönt van Spotify-on.

Nem állítom, hogy tökéletes előadás, de hát a régi dalok ritkán szoktak tökéletes előadásban menni, talán nincs is rá szükség. L. Kecskés nagyszerűen játszik, Kuncz Lászlónak hajlama van minden szót és szótagot hangsúlyozni, kiemelni, megnyomni, és ha valaki mindent hangsúlyoz, az pont olyan, mintha semmit nem hangsúlyozna – bele lehet fáradni.

De a szeget is ez ütötte a fejembe, hogy hogyan is van ez. Azt szokás mondani, hogy a reklámdalok a legmaradandóbb hirdetések, hiszen egyszerre támadják mindkét agyféltekét, a szövegértésért felelős balt (vagy jobbot?) meg a zenéhez értő jobbot (balt?). Balassi nyilván nem erre gondolt, amikor a verseit már meglévő dalok ritmusára és dallamára költötte, de azt már nem tudom, hogy mai szemmel nézve költőnek vagy szövegírónak tartotta volna-e magát. Csak arra használta a dalt, hogy ne az ujján kelljen számolnia a verslábakat, hanem ha kijön, akkor formailag is rendben van, vagy állandóan versenyben volt a dalok eredeti szerzőjével, én jobbat tudok nálad. Úgy gondolta, hogy ő valami ős-Dusán, aki az átlagosnál sokkal személyesebb és jobb szöveget ír, de azért az dalszöveg, vagy hogy poéta, akinek a zene a szavaiban és a mondataiban van? Az, hogy a dallam meg van jelölve a vers címe alatt, mintha az előbbit erősítené. De soha nem éreztem még Balassi olvasása közben, hogy innét még hiányzik valami, hogy ezt dudorászni kellene, úgy volna teljes.

Ha valaki azt mondaná, hogy nem épp napjaink legégetőbb kérdésein járatom a fejem – elfogadom.