Volt nekünk otthon, régen egy Louis Armstrong-lemezünk. Illetve az a csodálatos, hogy most is megvan, most is ugyanúgy szól, mint ötven éve, illetve még jobban, mert a régi, politúros szekrénykébe épített lemezjátszót azóta egy sztereóra cseréltem. A lemez meg csodák csodájára nem karcolódott össze, pedig elég sokat hallgattam. Louis and the Good Book volt a címe, mint sejthető, Armstrong gospelt énekelt és trombitált, persze átigazítva a saját hangszínére. A oldal második szám volt a Shadrack. El nem tudtam képzelni, mit jelenthet a szó, de mivel Armstrong olyan ritmusosan és visszatérően énekelte, arra gondoltam, hogy ez olyasmi, mint a rock ’n’ roll, mindent jelent és semmit, nincs olyan dal, amelyben ne lehetne alkalmazni, és ne lenne a helyén. Az világos, hogy a rock ’n’ roll végül nagyobb karriert futott be, de Shadrack se rossz. Főleg a kiegészítéssel, amit pontosan nem értettem, de körülbelül az volt, hogy Michel és a vén digó.
Az évek jöttek-mentek. Egy idő után rájöttem, hogy aligha mondta azt Armstrong, hogy vén digó, de el nem tudtam képzelni, hogy mi a valóságos szöveg. Mi több, nem is foglalkoztam a kérdéssel, egészen mostanáig, hogy újra kezembe került a lemez, A oldal második szám. Valamit azóta javult az angol szövegértésem, így döbbenten hallgattam, hogy úgy kezdődik a dal, „There was three children from the land of Israel.” Ez egy bibliai történet, nem rock ’n’ roll. Shadrack még így sem jelentett semmit, Michel tévút, és a vén digó, na azt végre megértettem, Abednegó. Szóval Sidrák, Misák és Abednegó, akik nem voltak hajlandóak leborulni Nabukodonozor arany bálványa előtt. A jóindulatú emberek följelentették őket, jött a tüzes kemence, a dal szerint tizenegyszer melegebbre fűtve a szokásosnál, hogy a király emberei mind megégtek, de odabent Sidrák, Misák és Abednegó derűsen beszélgettek az angyallal.
Igyekszem minél kevésbé profetikus vagy bibliai lenni, de azért ez egy jó tanulság: a végén minden kiderül. Mindenki derül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvitaplex 2023.04.12. 08:14:06
Atestan 2023.04.12. 09:19:21