Meg mernék esküdni rá, hogy az Erkel Színház Carmen-előadásának közvetítésében az a felirat volt látható a díszleten, hogy epsada, de ez annyira képtelenség, és annyira nem találtam egyéb nyomát, hogy inkább nem feszegetném a kérdést. Annak sincs értelme, ha azt írják ki spanyolul a falra, hogy kard, de hogy azt írják: krad, az már végképp meghaladná a befogadói határokat. Hátha csak összevissza álltak a szemeim az előadás csodáját látva.

Tényleg, az ilyesmit miért nem ássák el jó mélyre az archívumban. Aki nagyon akarja kutatni a Carmen meghurcolását a magyar operaszínpadokon, annak megmaradna, kikérhetné, hüledezhetne, de átlagos tévénézőket ilyesmivel bombázni… Amennyire tudom, Oberfrank Pál rendezésének az emléke is eltörlődött már, én sem láttam annak idején az előadást, elég volt a színlapra nézni ahhoz, hogy az ember érezze: ez most nem neki való, de most kővé váltan ültem a televízió előtt. Ilyen lehetséges? Lehetséges volt? Ez a színfalhasogatás? Nem szólnak az énekeseknek, hogy most itt van a tévé is, ne düllesszék annyira a szemüket, mert amúgy is röhejes az elképzelés, hogy ezzel mindent kiváltanak, hangot és karaktert egyaránt, de így közelről nézni, ahogy tolulnak a szemgolyók, tényleg megrázó. Micaëla mintha a Sikolyt alakítaná, Carmen egy szerencsétlen, akit folyton bántanak, don José meg annyira átéli, hogy nem is tud mással foglalkozni, csak hogy ő ezt mennyire átéli. A zenekari játék szörnyűséges, mintha alkalmilag összeverbuvált tűzoltókat hívtak volna be az árokba – de hát nem akarom a tűzoltókat se sértegetni.  És ez megy tíz évvel az előadás után a kulturális csatornán? Miért? Ennél még az akváriumi halak is jobb program volt.