Fogok még mesélni róla, Rebecca Makkai Lenne pár kérdésem című regényéről, egyelőre csak annyit, hogy ha valaki magyar gyökerekre gyanakszik, annak igaza van: Rebecca édesapja Makkai Ádám, költő, nyelvész, 1956-ban ment Amerikába, a Harvardon tanult, Chicagóban volt nyelvészprofesszor.

De ő a papa. A lányának ez a második regénye magyarul, és nagyon tetszik, hogy még a hetvenedik oldal után sem tudom pontosan, mi az, amit olvasok, krimi vagy szépirodalom, szép krimi vagy bűnügyes irodalom. Valami Donna Tartt-közeli élmény.

Most nem erről akarok beszélni, hanem még a könyv huszadik oldaláról, ahol azt mondja Rebecca Makkai (illetve a magyar hangja, Heinisch Mónika), hogy „Alkalmasint, ha a kukákat nem zárták le, feketemedvék csórtak ki komplett zsákokat”.

Nyelvi ügyekben mindig készenlétben áll az instant karma, aki nagyon szeret másokat kijavítgatni, a következő pillanatban valami éktelen hibát követ el. Azt is remélem, nem vagyok bunkósbotos nyelvőr, meg elviselem a nyelv természetes változásait, de azért állj. Az alkalmasint nem azt jelenti, hogy alkalmakként vagy alkalomadtán, hanem azt, hogy valószínűleg. Nem az a baj, hogy ezt a fordító elrontotta, hanem hogy új regénynél ez csökkenti az olvasói bizalmat. Ha valamit nem értek, már nem vagyok biztos benne, hogy nem értem, vagy rosszul fordították. De ha értem is, nem tudom, hogy akár csak ebben a félmondatban helyén van-e az, hogy „csórtak”, vagy csak lazulás, lazítgatás.

A többit majd, ha elhagytam az 536. oldalt.