Aida politizál

Aida politizál

Azelőtt ez biztosan nem volt, és nem tudom, hogy ez most már velünk marad, hogy a művészek, és pláne, hogy operaénekesek úgy érzik, meg kell nyilvánulniuk politikai témában is. Nekik sem volt érdekük, minek elveszíteni a közönség felét egy politikai nyilatkozat miatt, a közönség is azt gondolta,…

Benjamin Luxon

Benjamin Luxon

Az opera, persze, váltógazdaság, a tegnapi sztárok helyett jönnek a holnapiak, és kevesen vannak, akik megmaradnak az emlékezetben. Ezzel nyugtatom magam, mert így az utóbbi időben tényleg nemigen jutott eszembe Benjamin Luxon, egyszer azért igen, amikor a Haydn-oratóriumot hallgattam, a Tóbiás…

Holdkór

Holdkór

Ha a film címe egy dal, akkor az ember el van rá készülve, hogy előbb vagy utóbb azt a dalt el fogják énekelni a moziban. És tényleg. Csak egyetlen kivétel jut most az eszembe, a Ha a férfi igazán szeret című alkotás, ami annyira szörnyű volt, hogy még az sem ártott volna, ha eléneklik benne a When…

Annak égi mása

Annak égi mása

Lehet, hogy az egészet nem jól értem, leginkább azért, mert egyáltalán nem értem, de érezhető az olimpiai megnyitó után némi nemzetközi és erős hazai felháborodás, mondván, hogy Párizsban kigúnyolták az utolsó vacsorát. Pontosabban, nagybetűvel, Az utolsó vacsorát, Leonardo milánói freskóját, amikor…

Lóháton a Szajnán

Lóháton a Szajnán

Kicsit hervadtam tegnap az olimpiai megnyitó alatt, talán azért, amit a két magyar közvetítő is hangsúlyozott: ez már végképp nem a sportról és nem a sportolókról szól. Ők a mellékszereplők, ronggyá ázva a Szajnán a hajókban. A főszereplők is ronggyá áztak, ebből a szempontból panasz nem lehet, az…

Hírünk a világban

Hírünk a világban

Azt szokás mondani, hogy a világon a legismertebb magyar Puskás Ferenc, és bár az ilyesmit vagy ennek ellenkezőjét bizonyítani nyilván elég nehéz, azért vannak ezzel kapcsolatban kételyeim. Nem Puskás nagyszerűsége miatt, hanem a foci mindenhatósága miatt, túl sok és túl népes országok vannak a…

Zirbadzse

Zirbadzse

Van egy barátom, aki ha hosszan olvas ételekről, vagy moziban, tévében valami ételt készítenek el, szinte ellenállhatatlan vágyat érez, hogy ő maga is elkészítse azt az ételt. Nem tudom pontosan, hogy miért, így közelebb érzi magát a nézett vagy olvasott eseményekhez, ha Mátyás király mártásos kezét…

Sümeghy és a többiek

Sümeghy és a többiek

Bende Zsoltot hallgattam tegnap délelőtt, teljesen véletlen okból, kezembe akadt egy kazetta, még azt is meg lehet mondani, hogy mikor vettem föl az anyagot a rádióból, mert bemondják, hogy születésének 75. évfordulója alkalmából adták le az összeállítást. Azért ez nem is kicsit borzalmas, hogy az…

Oglu

Oglu

Meghalt Csányi János, az Operaház veterán tenorja. Főszerepben én már nem láttam, Siegfried-énekléséről azért vannak kóbor legendák, hogy (ha jól emlékszem) Astrid Varnay ámulatba esett tőle. De Csányi János  operaéneklés nélkül is közismert jelenség volt itthon. Amikor először láttam élőben…

Mit is jelent?

Mit is jelent?

A Fesztiválakadémia tegnapi zárókoncertjén, ráadás előtti ráadásként, vagy meg nem hirdetett műsorszámként egy csellista, Vashti Mimosa Hunter és egy hegedűs, Jonian Ilias Kadesha adott elő, ha jól emlékszem négy kétszólamú Bach-invenciót. Számukra is meglepetésnek tűnt a műsorszám, mert nem…

süti beállítások módosítása