Vízkeresztet játszottak tegnap a szolnokiak a Városmajorban, ami a dolog érdemi részét illeti, elég mérsékelt eredménnyel, bár kétségkívül volt valami vízió az előadás mögött, előtt, alatt, valamit elképzelt a rendező, és azt színre is tudta vinni. Most nem is ez az érdekes, csak a darab legelső mondata. Máskor legelső mondata, itt volt némi bevezető, amíg elhangzott: ha a zene étke a szerelemnek. If music be the food of love, play on.
Azért érdekes számomra, mert ezt a sort Purcell is megzenésítette. Ha jól tudom, ezt az egyetlen sort Shakespeare-től. Ezt viszont kétszer is. Még ezt az egy sort sem teljesen, mert Purcellnél a vége az, hogy „sing on”. Pedig lett volna elég lehetősége, hogy Shakespeare-t énekeltessen, hogy mást ne mondjak, kísérőzenét írt a Szentivánéji álomhoz, de olyat, hogy végig más szövegét éneklik benne.
Nem tudom, és azt hiszem, nem is lehet tudni, hogy ez valami szerénység volt részéről, vagy nem vette észre, hogy ezek a szövegek micsoda értéket jelentenek az emberiség számára. Vagy nem vette észre, micsoda értéket jelenthetnének az ő zenéjével.
Más zeneszerzőket aztán nem ijesztett meg Shakespeare, Verdi, Gounod, Berlioz, Thomas különösebb aggály nélkül komponált hozzá dallamokat. Nekem Gounod volt mindig a legfájóbb, bár az évek során megtanultam értékelni az ő Romeo és Júliáját, de Purcell folyton hiányzik a zenetörténetből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.