Ez most már tényleg New York, pontosabban Brooklyn, és valószínűleg két napon belül már én is elkezdem valódi New York-szakértőnek érezni magam, és magyarázni, hogy hol kell reggeli kávét inni, és mi, merre, hány méter. De most még csak öt órája vagyok itt, így csak az a felfedezésem van, hogy a Halloween milyen nagy ünnep. Vagyis milyen nagy ünnep lesz, hiszen még több, mint egy hét van hátra addig, de már az utcán pislákolnak a faragott tökfejek, nagy pókhálókat helyeznek ki a házak sarkára, csontvázak lógnak a fákon. Persze nem az igazi Mindenszenteket érzi az ember, hanem valami pogány borzongást, halottak napját, velünk vannak, ijesztgetnek. Amikor eljön a napja, lezárják a környéket, tízezrével vonulnak majd, becsengetnek a gyerekek, és trick-or-treatet játszanak, megátkozzák azt, aki nem ad csokit. Így aztán mindenki ad, egész Amerikában négymilliárd dollárt költenek el édességre.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aurora86 2025.10.22. 11:02:44
gigabursch 2025.10.22. 11:59:55
stolzingimalter 2025.10.22. 19:28:19
Csodabogár 2025.10.23. 00:11:43
Szintúgy a hazai szokás, hogy már októberben feldíszített karácsonyáfák vannak az üzletekben.Persze tudom öreg vagyok, de legalább szép emlékeim vannak a régi bensőséges karácsonyokról, bár nem voltunk vallásosak, de együtt volt a család, kipróbálhattuk az új játékokat és örülhettünk a többi ajándéknak is.