Néha az a borús benyomásom, hogy a művelt és intelligens embert az különbözteti meg a kevésbé művelt és intelligens embertől, hogy kik azok, akiknek a privát ügyei iránt érdeklődik. A kevésbé műveltet a politikusok és sportolók izgatják, a műveltet meg a művészek. Csinszka kivel kavart élete során,…
Alig várom, hogy nekiugorhassak végre az új Vörös és feketének, ami, persze, a régi Vörös és fekete, de új fordításban. Azt még nem tudom, hogyan is kellene okosan olvasni, párhuzamosan a két fordítást, vagy csak ha valami kétely merül fel, vagy máshogy emlékeznék, akkor nézzek bele az Illés Endrébe…
Június végén meghalt Lalo Schifrin, zeneszerző, zongorista, mindenes, még annak idején a Három tenor koncertekbe is bevonták, nem az eredetibe, hanem a Los Angeles-i előadásba. Dolgozott Dizzy Gillespie-vel és Duke Ellingtonnal, kitalált, feldolgozott, átírt, de leghíresebb mégis filmzeneszerzőként…
Mesterdalnokok-hetem volt, alkalmazkodva a Müpa Wagner-napjaihoz. Kis túlzással (de tényleg csak kicsivel) délelőtt meghallgattam az operát, este pedig megnéztem, kilenc óra munka, kilenc óra pihenés, kilenc óra szórakozás. Ami a hallgatásokat illeti, Karajan, de csak a stúdiófelvétel, Eugen Jochum,…