
Valami jó van az Itt érzem magam otthon című filmben, de az a jó nem Szervét Tibor.
Mindegy, nem lehet szívóskodni, lelkesedésből készült a film, ahhoz képest szép is, mondani is akar valamit. Több valamit, és több szinten is sikerül elmondani, van, ahol jobban, van, ahol kevésbé. Én sajnos pont az idegek szintjén nem tudtam azonosulni, nem izgatom magam, hogy mi lesz Ritával, miután elrabolták, és arra kényszerítik, hogy hamis identitással élje az életét. Körülbelül tudom, mi lesz vele, és minden lassan, túl lassan történik, egészen addig, míg rá nem jönnek, hogy így kifutnak az időből, és attól kezdve minden túl gyorsan történik, mindenki új jellemet kap egy pillanat alatt.
Nem vagyok nagyigényű, magyar filmnél annak is örülök, hogy nem tiszta időpocsékolás a megtekintése, és ez nem az. Egyrészt Simon Kornél elég fantasztikusan néz ki ezzel a frizurával és bajusszal, másrészt a kisfia, Soma nagyon ügyes a vásznon, bár ehhez kap támogatásul néhány tockost az anyukájától. És a filmnek van politikai üzenete is, ez a jaj, de jó itthon, míg odakint tombol az erőszak, emberek halnak, de mi kimaradunk. Politikai elképzelésektől függetlenül is csodálatos, hogy van, aki hisz a film világjobbító, vagy legalább világmegváltoztató erejében. Mert én sajnos ott tartok, hogy Julius Caesart meg lehet ölni, de ez nem jelenti azt, hogy Augustus nem kerül hatalomra.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csársz 2026.02.25. 10:41:48
Valszeg nem Szervét a legjobb, mert az ő figuráját már ismerjük, a többieké is ismerős, mert ők mi vagyunk. Utoljára a Taxidermia döbbentet rá ennyire, milyen rettenetes vagyok.
És leginkább a Bonnie és Clyde ébresztett rá annak idején, hogy a kommersz-tömegkulturális kiindulás („műfaji film”) milyen mélyre áshat a társadalomban. (Na, jó Shakespeare is értette ezt.) Na jó, mániám a Sergiu Nicoleascu-filmek világképe, de úgysem hiszi el senki, hogy a Vádol a felügyelő vége a Hamletet idézi meg. És hitelesen.
laliqua 2026.02.26. 09:28:10
csársz 2026.02.26. 09:34:23
Örülök, hogy van még, aki látta a Vádol a felügyelőt! Különben meg is lehet nézni valahol a neten.
Andy73 2026.02.26. 23:12:29