Megilletődve álltam a Mirabell kertben. Szép gondolat, de nem igaz, kicsit sem voltam megilletődve, inkább azon gondolkodtam, mikor volt jobb. Amikor ez a nagy, salzburgi kert csak keveseké volt, csönd és nyugalom szigete, vagy amikor mindenkié lett, és most itt tolongunk, gyerekzaj, buborékokat fújó ember. Egy kút zenél…

Ez már az írás a falon, Georg Trakl verse. Trakl salzburgi volt, de már járhatott a kertben, mert azt Ferenc József a köznek ajándékozta. Járt és aztán írt róla, hogy mit látott: Ein Brunnen singt. Die Wolken stehn. Mindenki azt csinálja, amit nem szokott, a szökőkút zenél, a felhők állnak. A vers címe Zene a Mirabellben. Kőbe vésték, kitették a falra.

Szégyen, szégyen, nem ismertem, ahogy semmit sem Trakltól. Az ember gyanítja, hogy Tóth Árpád viszont ismerte, ihletet merített belőle a dolgok esti lélekvándorlásához. De hát erre is jó az internet, nem kell most antikváriumokba szaladni, csak beírni a keresőbe, hogy Trakl, Musik im Mirabell. Kijön az eredeti szöveg, a magyar fordítás, igen, igen, de nem. Úgy értem, az utolsó versszak más. A német és a magyar megfelelnek egymásnak, de nem az, ami a falra volt írva. Szép szöveg mind a kettő, tökéletesen a helyükön vannak negyedik versszakként, de nem egyeznek meg. Hogy lehet ez?

További bogarászással találtam még egy magyar változatot, az meg öt versszakos, benne van mindkét befejezés, egymás után. Még szerencse, hogy nekem épp a harmadik versszak tetszik, piros levél hull le a vén fáról, és bepörög a nyitott ablakon. (Erdélyi Z. János fordításában: bebágyad).

Nem csigázom tovább az olvasói idegeket. Két változat van. Két cím és két utolsó versszak. A Mirabellben nyilván azt tették ki, amelyiknek Zene a Mirabellben a címe, de a vers megjelent Trakl életében, és akkor Színes ősz volt a címe, és az utolsó versszakban a holdsarló csillogott a kút vizében, mint zöld üveg. Lehet választani.