Azért nem láttam az Irma, te édes moziváltozatát, mert amikor a tévében adták, szépen leültem a családdal együtt, elkezdődött a film, párizsi hangulatok, lenge ruhás Shirley MacLaine áll az utcán, és akkor valaki azt mondta, menj be a szobádba, ez nem gyereknek való.

Utólag belátom, hogy igazuk volt. Azzal a kiegészítéssel, hogy felnőttnek sem való. Vagy csak ennyire félrement a színrevitel a Belvárosi Színházban?

Félrement, az biztos, mert a kiindulást nem találták el. Végy egy Irmát, és építsd köré az előadást. Hát ez nem sikerült. Egy Irma az édes, szexi, tud játszani, énekelni, táncolni. A miénk meg nem tud, csak táncolni. Ezért aztán a tolóerő feladatköre átkerül Hernádi Juditra. Mint a régi kabarékban: itt akkor bejön Kabos, és vicceseket mond. Itt akkor bejön Hernádi, és majd csak lesz valami. Hol lesz, hol nem.   

A második felvonásra aztán elszabadul az ötletbörze, egy másik előadás második felvonása lesz belőle, de ennek sem lehet örülni, mintha a tehetséges gyerekek a Diákszínpadok Országos Találkozójának döntőjében, a hetedik kerületi önkormányzat különdíjáért folyó küzdelemben most akarnák megmutatni.  Mit is? Miért is?