Tegnap délelőtt a Zeneakadémián előadták Rózsa Miklós Spellbound concertóját, amit Hitchcock Elbűvölve című filmjéhez írott zenéjéből komponált a szerző. Tereminen közreműködött Illényi Katica.
Jó, de mi az a teremin? Az is elég érdekes dolog, két antennaszerű valami áll ki egy dobozból, és ahogy a játékos a kezével közelít az antennákhoz, változtatni tudja a hang magasságát illetve az erejét. Az elbűvölve elég hideglelős film, a teremin hangszíne szintén elég hideglelős, megfelelő hangszer kényes feladatra. Itt egy kis részlet, nem is a filmből, bár annak már a főcíme alatt is hallani a kísérteties huhogást, de ott nem látni a működését.
A teremin is olyan, mint a szaxofon, a feltalálójáról kapta a nevét, Lev Szergejevics Tyermenről, akinek szép hosszú és eléggé kevéssé hétköznapi élet jutott. 1896-ban született Szentpétervárott, apai ágon francia hugenotta bevándorlókról, a neve az oroszosítás előtt valóban Theremin volt. Csellózni tanult, és kis fizikusi zseni volt, a rádióval kísérletezett, közben kitört a forradalom és a polgárháború, és a rádió hirtelen nagyon fontos lett. Míg a hangátvitel foglalkoztatta, föltalálta a huhogó hangszerét, amelyen állítása szerint egy bemutató alkalmával Lenin is játszott.
Tyermen a huszas évek végén indult európai körútra, ahol a találmányát népszerűsítette. 1927-ben jutott el New Yorkba, ahol kifejezetten nagy volt az érdeklődés a teremin iránt, koncerteket adott a régi Carnegie Hallban, az üzlet beindulni látszott. Ennek ellenére Tyermen visszatért a Szovjetunióba. Hogy ennek pontosan mi volt az oka, az nem teljesen világos, azt is mondták, hogy az oroszok egyszerűen elrabolták és hazavitték, vagy csak a honvágy, esetleg (ez talán a legvalószínűbb) meggyűlt a baja az adóhatósággal. Otthon mindenesetre nem hagyták kihasználatlanul a tehetségét, lehallgató rendszereket építtettek vele, az egyik az ablakok rezgéséből tudta megállapítani, hogy mit is beszélnek odabent. Még híresebb volt az a faragott amerikai címer, amit a szovjet úttörők adományoztak az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének a fasizmus elleni közös harc emlékére. Benne a Tyemen által alkotott lehallgató készülékkel, amely évekig funkcionált a követség tárgyalójában.
A glasznoszty után Tyermen újra utazhatott nyugatra, nagy tisztelettel fogadták mindenféle nagyvárosokban, a Stanford University megalapításának századik évfordulóján is jelen volt, míg leánya tereminen eljátszotta Rachmaninovtól a Vocalise-t. Lev Tyermen 97 éves korában halt meg Moszkvában.

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.