Tegnap Gerald Finley énekelte a Kékszakállút a Müpában, és eszembe jutott a nagy Finley-rejtély, hogy vajon harminc évvel ezelőtt, amikor Finley még Papagenót énekelt John Eliot Gardiner vezényletével, ő maga játszott-e a csengettyűkön. Mert irtó ügyesen csinálta, nemcsak a keze volt hiteles, de ahogy igazgatta maga előtt a hangszert, teljesen valóságosnak tűnt a dolog. Végül is: miért ne? Nem olyna régen láttam Az ezred lányát New Yorkban, abban van egy jelenet, az egyik szereplőnek zongorán kell kísérnie a másikat, és Susan Graham ott maga klimpírozott.
Teltek-múltak évek és évtizedek, és a kérdésre nem jött megnyugtató válasz, míg egy ismerősöm együtt nem énekelt vele, és fölbíztattam, hogy kérdezze meg, hogy is volt.
Finley kitérő választ adott. Akkor hát nem ő volt. Ez most megnyugtató válasz?

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.