Ramóna könnyei

Ramóna könnyei

Lékai-Kiss Ramóna könnyeit nyelve énekelte Presser dalát A nagy duett című műsorban, a közönség és a zsűri eléggé vevő volt a pillanatra (megjegyzem, én is), Hajós András kevésbé. Erről pedig az jutott eszembe, hogy valaha a Csillag születik című műsorban Tabáni István is nyelte a könnyeit, nem…

Ravel kertje

Ravel kertje

Sejtettem, hogy a Lúdanyó meséi nem kifejezetten a MÁV Szimfonikusoknak való mű, de miért is nem? Sok a szóló, és az egésznek van valami selymes, illatos, titkos világa, rejtelem és sejtelem, azt nem érzi az ember a MÁV legsajátabb területének. De nem baj, valahogy belépőnek jó volt, úgy értem,…

Kocsis agyában

Kocsis agyában

A napokban került föl a YouTube-ra egy rövid interjú Berkes Kálmánnal Kocsis Zoltánról, amelyben Berkes elmeséli a megismerkedésük történetét. Egy Arányi György darabot kellett eljátszania, de megbetegedett a zongorakísérője. Arányi azt javasolta, hogy forduljon Szűcs Ilonához, Eötvös Péter…

A szavak ereje

A szavak ereje

Ültem a fotelomban, és hirtelen nagy és leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy meghallgassam Schönberg Gurrelieder című művét. Azért ez nem normális dolog. Azelőtt ilyen soha nem történt velem. Van három felvételem is a darabról a polcon, de egyiket se nyüstöltem agyon. Annyira nem éreztem hasonlót,…

Für Elise

Für Elise

Nem mondom, hogy súlyos szorongás, de néha eszébe jut az embernek, hogy ebbe bele lehet szaladni. Ül a koncerten, mint valami nagy szakember, minden rendben is van, amíg nem jön a ráadás, és valaki megkérdezi tőle, mint szakembertől, hogy ne haragudjon, mi volt ez a darab. Fogalmam sincs. Ja, azt…

Nem fog kiderülni

Nem fog kiderülni

Mocsári Károllyal találkoztam, és már megint a régi tapasztalat: ha két ember találkozik, aki valaha ismerte Kocsis Zoltánt, akkor előbb vagy utóbb, de inkább előbb elkezdik a Kocsis-élményeiket mondani egymásnak. Akik jobban ismerték, mint Mocsári, és van bennük egy kis utánzási hajlam, rögtön úgy…

Mit is jelent?

Mit is jelent?

A Fesztiválakadémia tegnapi zárókoncertjén, ráadás előtti ráadásként, vagy meg nem hirdetett műsorszámként egy csellista, Vashti Mimosa Hunter és egy hegedűs, Jonian Ilias Kadesha adott elő, ha jól emlékszem négy kétszólamú Bach-invenciót. Számukra is meglepetésnek tűnt a műsorszám, mert nem…

süti beállítások módosítása