Van egy jelenet vagy inkább filmes csúcspont az Oppenheimer című filmben, amikor felrobbantják az első atombombát. Nem a hiroshimait, hanem a Szentháromság (?) nevűt, a kísérleti példányt. Mindenki készül, megállítják az időt, úgy értem, a visszaszámlálás fokozatosan lassul, nem egy másodperc az egy…

Ha engem kérdeznek, mindenkit lebeszéltem volna arról, hogy nagyszabású filmet forgasson Robert Oppenheimer életéről. Nincs benne anyag, úgy értem, filmes anyag, föl lehet robbantani benne egy (vagy két) atombombát, de egyébként más sem történik, mint szürke öltönyös emberek állnak a krétával…

Lehet, hogy nem is Mozart utca, hanem Köchel utca volna a helyes cím. Mert ez a 19/a igaziból nem házszám, hanem jegyzékszám, egy szimfóniát jelöl. Csak a mű maga el volt veszve, épp csak a létezéséről lehetett tudni, és arról, hogyan kezdődnek a tételei. Az fel volt írva, de a partitúra nem volt…

Benkő Dánielről mesélték, hogy fénykorában (úgy értem, művészi fénykorában, nem ismertségi fénykorában) úgy csajozott, hogy mindig volt nála egy-két lemeze. Ha meglátott egy vonzó nőt, beszédbe elegyedett vele, aztán elkezdte mondani, hogy jaj, épp most küldték a lemezgyárból az új Bakfark-albumot,…

Van az az Örkény-egyperces a pöcökről, ami ott van a fürdőszoba polcon. Ki kellene dobni, hiszen évek óta ott van, és senki nem tudja, hogy mire való, de mégsem dobják ki, mert hátha egyszer szükség lesz rá, kiderül, hogy valami mindennap használatos gépnek a nélkülözhetetlen alkatrésze. Túlélsz,…

Néha elcsodálkozom, hogy egy ország zenei megjeleníthetősége és a benne élő nagy zeneszerzők száma mennyire nincs arányban. Például Spanyolország. Ha a spanyolságot megjelenítő komponistákra gondolunk, jönnek a nevek: Glinka, Rimszkij-Korszakov, Chabrier, Bizet, Ravel, Debussy. Közülük Glinka,…

Meghalt André Watts, az egyik első színes bőrű klasszikus zenei sztár, nem mintha ma annyira-annyira könnyű volna afrikai zongoristát vagy hegedűst mondani. A múlt héten még könnyebb volt, mert élt André Watts. Akinek ráadásul csak az apja volt afro-amerikai, az anyja magyar volt, Guzmits Márta.…

Odavagyok a Carmen-nyitányért. Igazából mind a négy felvonás előjátékáért vagy bevezetőjéért, de az elsőért nagyon. Nem is vagyok vele egyedül, azt, például szerintem kevesen tudják, és még kevesebben tartják elképzelhetőnek, de Kocsis Zoltán élete legelső (azt hiszem legelső) elvezényelt koncertjén…

Zenével a fülemben vagy a fejemben ébredtem, méghozzá Bizet Az arles-i lány című kísérőzenéjének menüettjével. Már csak azért is öröm, mert ébren sokszor összekeveredik bennem két zene, ez és a Carmen harmadik felvonásának előjátéka, nem véletlenül, mindkettő hárfa kísérettel indul, és fuvola…

Hallgattam egy lemezt, Folksongs a címe, de nem teljesen az, mint aminek tűnik, igazából népdalfeldolgozásokat ad elő a Collegium Vocale Köln. Szerintem ma már nem létező együttes, valamikor amolyan ellen-King’s Singersnek indult, de nőket is alkalmaztak, viszont a madrigálok mellett ők is énekeltek…