Van, hogy egy név feltűnik az ember életében. Különösebb ok vagy cél nélkül, de előkerül. Nálam, mondjuk, Paderewski. Joyce DiDonato énekelte ráadásként az operaházi koncertjén az I Love A Piano kezdetű Irving Berlin-dalt, szuper vicces volt, de van benne egy sor (nem is egy, három): When Paderewski comes this way, I’m so delighted, when I’m invited, to hear that long haired genius play.
Szóval Paderewski. Tulajdonképpen az egész kérdésen egyszer már túl jutottam, mai füllel nincs benne semmi jó, talán a zongora megszólaltatásának erőteljessége vagy ünnepélyessége, de körülbelül ez minden. Lehet, hogy zongoristáknak többet mond, de hallgatóként tényleg ennyi.
Közben meg… Paderewski feltűnik Rubinstein önéletrajzában is, elhívja magához a svájci villájába, hogy játsszon neki, lengyel a lengyelnek, Rubinstein megérkezik, vár, vár, aztán egyszerre belép a szobába a Nap. Nyár van, Paderewski fehér öltönyt és fehér Lavalliére-nyakkendőt visel, és fölötte az a fantasztikus, aranyszőke fej, elképesztő haj, bajusz, meg az ajak és az áll közötti kis szakállpötty. Paderewski kedves, meghívja Rubinsteint egész nyárra, pedig koncertkörútra készül. A gyakorlását hallva egyébként Rubinstein is azt mondja, hogy tulajdonképpen nem tetszik neki, ahogy játszik, túlságosan szabad, és az ízületei is mintha nehezen mozognának.
Nyilván így van minden legendával, meghallgatják, és azt mondják, nem is olyan legendás. Paderewskiről ezt mondta valaki: nagyon jól zongorázik, de azért nem egy Paderewski.
Egyébként nem csak hangfelvétel maradt róla, de film is, kicsit már későn, szép haja kihullott, kicsit olyan, mint egy német zeneprofesszor.
Az az érdekes, hogy Paderewskinek volt egy másik, zenén kívüli élete is, állandóan támogatta a független Lengyelország ügyét, ahogy Rubinsteint, úgy még számtalan más lengyelt támogatott, pénzt gyűjtött, jótékonykodott, így a hálás haza első miniszterelnökének választotta 1919-ben. Nem tartott sokáig, januárban megválasztották, decemberben lemondott, és közben még merényletet is kíséreltek meg ellene. Mérsékelt dicsőséggel kormányzott, vagy csak olyan ügyesen, amennyire egy zongoristától elvárható. Amilyen a történelem, Lengyelország újból üggyé vált, Paderewski öregen újra koncertezett és korteskedett a hazájáért. Már nem volt a legjobb állapotban, a Madison Square Gardenben tartott koncertjén például azért nem jelent meg, mert úgy tudta, hogy az a fellépés már megvolt. Valóban megvolt, de húsz évvel korábban.
Ott is halt meg, New Yorkban. A holttestét csak 1992-ben vitték haza.