Nehéz műfaj

Nehéz műfaj

Egy rossz költő mily megindító, írta Kosztolányi. És egy rossz színész?

Ebédelek, amikor csöngetnek. Őszes férfi áll az ajtóban, zaklatott, kicsit zihál. Megismerem-e. Nem. De furcsa, pedig itt lakik szemben, mondja, és a keresztnevemen szólít. Közben azért odapillant az ajtón a névtáblára. Talán többet kellene kukkolnom a távcsővel a szembeszomszédokat. Szellemeskedek.

Nagy bajban van. Lerobbant a kocsija az országúton, apáék (?) meg Tokajban vannak. Beszélt az autómentőkkel, de hát az hetven-nyolcvanezer forint volna, az rengeteg...

Thamos, a gőzmozdony

Thamos, a gőzmozdony

Nem azért mondom, mintha nem volna így is hatalmas a hagyaték, nem volna mit hallgatnunk Mozarttól, de itt van ez a Thamos. Koncerten szerintem soha nem játsszák, mert nem lehet hogyan elhelyezni a műsorban, ráadásul a teljes zenéhez (kísérőzenéről van szó, a darab Tobias Gebler munkája) kórusra és szólistákra is szükség van. A darab megbukott, és vele tűnt el Mozart zenéje a süllyesztőben, de ha egy lemez az ember kezébe kerül (nekem most a Harnoncourt vezényelte változat), csak bámul, mennyire jó dolgok süllyedtek el. Főleg a zenekari részek fájnak.

Nem akarok úgy tenni, mint aki ismeri már a teljes Mozartot, csak épp a Thamos hiányzott a boldogságához, de azért megnyugtat, hogy nem csak én...

Sir Simon 70

Sir Simon 70

Hetven, az karmesternek jó szám, jó életkor, most jön a java, már nem kell bizonyítani semmit (már ha befutott karmesterről  van szó), csak a lényeg, csak a zene számít. 

És akkor itt van ez a karmester, befutott, az nem is kétség, akitől még mindig nem tudom, mit lehet várni, hogy egyáltalán milyen minőség. Mintha Simon Rattle szisztematikusan építené le önmagát, miközben, persze, a zenei élet egyik fejedelme. Vagy nem? 

Amikor először hallottam, teljes volt a bűvölet. Birmingham Symphony a Zeneakadémián, a programra már nem emlékszem, csak a ráadásra, Bartók, A...

Lady Olivier

Lady Olivier

Akármilyen híres színésznő is az ember, ha egy nálánál is híresebb színészhez megy feleségül… Ahogy a Butaságom történetében mondja Básti, te csak ne izgulj, akármi lesz, te akkor is Mérei Lászlóné maradsz. Ez történt Joan Plowrighttal is, aki Laurence Olivier felesége volt, és valahogy mindig ezt emlegetik föl neki: házasságkötésük után a Royal National Theatre színésze volt. Olivier ugyan meghalt 1989-ben, és mintha Joan Plowright színészete vagy filmszínészete akkor szökkent volna virágba, egyre nagyobb szerepek egyre nagyobb filmekben, de ez senkit nem érdekelt. Mikor itt járt, Magyarországon, a Sztálin forgatásán, mindenki csak Lady Olivier-nek szólította, vagy így hivatkozott rá...

Haydn és a haverja

Haydn és a haverja

haydnmozart.jpg

Újév napja (vagyis estéje) óta motoszkál bennem ez a kellemes gondolat, Mozart és Haydn kapcsolatáról. Körülbelül lehet tudni, hogy nagyon szerették egymást vagy legalábbis egymás művészetét, Mozart hat vonósnégyest ajánlott Haydnnak, Haydn meg azt mondta Mozart apjának, hogy „Isten előtt mondom, mint becsületes ember, hogy az ön fiánál nem ismerek nagyobb komponistát, sem személyesen, sem hírből”. Akkoriban nyilván mást jelentett barátkozni valakivel, alig látták egymást, ritkán voltak ugyanabban a városban, a posta is ki tudja, milyen időközönként indult és érkezett. Tényleg olyan az egész, mint Petőfi és Arany. A végén az öregebb él tovább...

Flórez meséi

Flórez meséi

Megint nem vagyunk elegen, de még sokan sem, pedig jó az előadás. Nagyon jó. Közvetítés a Covent Gardenből, amit ma már nem is Covent Gardennek hívnak, még csak nem is ROH-nak (Royal Opera House), hanem Royal Balett & Operának, de azért ugyanaz, legalábbis ami minket illet. Csak nem sokan vagyunk, akik úgy érzik, hogy őket illeti a Hoffmann meséi élő közvetítése. Biztosan baj, hogy az angolok hajthatatlanok, hétkor kezdenek, ami nálunk 8, a Hoffmann, ami nem szörnyű hosszú, majdnem éjfélre ér véget.

De hát Juan Diego Flórez a főszereplő, aki ugyanolyan jó, mint itt volt decemberben, a Müpában, a hangja beérett, de a magasságai megmaradtak, még...

Elfelejtett szó

Elfelejtett szó

Kazal László lemezét, pontosabban kazettáját hallgattam, mai füllel elég rémes dolog, valószínűleg régi füllel is az lehetett, sokszor van benne valami durvaság, a poénok jó része amolyan italos tréfa, az egész Kazal-jelenségben van valami kellemetlenül elhanyagolt, nem mintha bármi értelme volna vitatkozni a régi közönséggel, ha szerették, hát szerették. Én is azt vártam, hogy ha meg nem is szeretem, legalább közelebb kerülök hozzá, de nem sikerült.

Hanem az A oldal vége felé elkezd valami vidám dalt énekelni, hogy valami (ezt a szót nem értettem) egy príma pipadohány. És ez a nem értett szó egyre visszatért, talán egy név? Az egész egy reklámdal volna, hogy Puzlicsár, Puzlicsár...

Oliviero Toscani

Oliviero Toscani

toscani1.jpeg

Annyira ritka, hogy valaki nevet szerez magának a reklám világában. Hacsak nem önmagáról nevezi el a reklámügynökséget, mint, mondjuk David Ogilvy. De a reklám alapjában véve anonim műfaj, nem tudjuk, ki találta ki, ki forgatta, ki fényképezte azt, amit az utcán látunk, és vagy észre sem veszünk, vagy legyintünk rá. Néha lelkesedünk.

Meghalt most egy kivételes ember, Oliviero Toscani, aki a Benetton botrányosnak mondott, és így a célját csodálatosan betöltő kampányát vezette. Ő találta ki, hogy egy AIDS-ben haldokló beteg hívja föl a kötött pulcsik viselésére az emberiség figyelmét. (Egyébként a nagy anonimitással ellentétben itt a haldokló...

Mozdonyzene

Mozdonyzene

Honeggert hallgattam, egy szép, régi lemezről. Tényleg szép, Hermann Scherchen a karmester, a zenekar egy kicsit homályosan van megnevezve, Philharmonic Symphonic Orchestra of London, ez most a Londoni Szimfonikusok vagy a Londoni Filharmonikusok? Vagy mindkettő, vagy egyik sem? Nyilván okkal ködösítenek, valakik valakivel szerződésben voltak, és a másik fél nem a Westminster lemezkiadó volt.

Szóval Hermann Scherchen vezényel, akkor (és korábban is) az új (értsd 20. századi) zene apostola, vele vették föl először a Mahler 7. szimfóniát, de játszott Bartókot is, meg Honeggert is. Ha még magyar vonatkozásokat keresünk, Svájcban Scherchennél bujkált egy ideig Radó Sándor, a híres 2. világháborús...

Paff neki

Paff neki

Tudom, elmondták sokan, és egyre kevesebb értelme van elmondani, de a Paff, a bűvös sárkány nem a 100 Folk Celsius dala. Most is csak azért mondom, mert a szerző, Peter Yarrow nemrég halt meg. Magának írta a számot, magának meg másik két embernek, egészen pontosan a Peter Paul and Mary nevű együttesnek, amelyben ő volt Peter. Paullal egy kicsit csalni kellett, mert a magas, keresztbe fésült hajú fiút Noel Paul Stookey-nak hívták, de Mary az Mary volt, Mary Travers.

Régi történet, hatvanas évek, jött a szőke lány meg a két öltönyös srác, akik mintha biztosítási ügynökök lettek volna, de inkább énekeltek. Mások dalait is, szép, nagy komolysággal, meg Puffot is, amiből elég nagy sláger lett, aztán idővel megindult lefelé a korhatár alá, gyerekdal lett belőle. Egy időben meg is...

süti beállítások módosítása