Baltafej

Baltafej

ottlik.jpg

Az ember belenyugszik, hogy bizonyos dolgokat soha nem tud meg, és így rendezi be az életét. Lehet így is élni, a titkok megfejtése nélkül. Nem nagy dolgokra gondolok, sőt, inkább kifejezetten kicsikre. Például Ottlik azt írja visszatérően az Iskola a határon Homola nevű szereplőjéről, hogy baltafejű. De ezt vajon hogy kell érteni? A balta melyik végére gondolhatott Ottlik? Az élére vagy a fokára? Vagy mindkettőre? Vagy ez inkább nem is az alak hasonlóságára utal, inkább valami mélyebb barbárságra?

Nem tudom, de tényleg lehet így is élni. Csakhogy váratlanul azt írja Szántó Piroska A bűvös vadász című visszaemlékezésében, hogy Ottliknak szekerce formájú feje volt. Balta és szekerce rokonok, minden külön értesítés helyett, szóval, ha jobban megnézem Ottlik fejformáját, akkor talán fény derül Homola fejformájára, sőt, talán Homola és Ottlik valami rejtett kapcsolatára is, ha egyszer az utóbbi a saját fejformáját kölcsönözte az előbbinek. A remény csillan fel Szántó Piroska egy odavetett mondatában.

Hiába. Egyszerűen nem tudom, hogyan, honnét kell nézni Ottlik fejét, hogy szekerce formája legyen. Pedig Szántó Piroskának biztos igaza van, nemcsak jó megfigyelő, de festő is, Ottlik vaskos szemöldöke is kifejezetten tetszik neki, nyilván mert jól rajzolható, az arc formáját is többször taglalja, az orr szabályos gúla a fej közepén, bár hogy középre kerüljön, ahhoz ilyen fenomenális homlok is kell (ezt már én mondom). Csak a lényeget nem látom, a fejben a baltát. Mármint a formát.

A kiscica ugrani készül

A kiscica ugrani készül

jatszma.jpg

Nem akarom senkinek sem elvenni a kedvét, de ha valaki azt hinné a plakát alapján, hogy A játszma című filmben Nagy Zsolt meztelenül lövöldözik, akkor inkább szólok: nem. A férfimeztelenség rajongóinak be kell érniük egy Kulka-fenékkel, annak sincs különösebb értelme, hiszen 1963-ban a fürdőnadrág már fel volt találva. Ellentétben a magnókazettával, ami gyártásra csak 1964-ben került a nagyvilágban, de nálunk ezek szerint már egy évvel korábban is jutott belőle a belügyi szerveknek.

Nem akarok kicsinyes lenni, minden különösebb erőfeszítés nélkül játszódhatott volna a film 1965-ben is, csak épp ez van kiírva a falra, éljen a nagy októberi szocialista forradalom 46. évfordulója. Nem ezen múlik, nem is a színészeken, talán a rendezőn sem, de a forgatókönyv kétségtelenül jó nagy marhaság, kicsiben is, nagyban is, ha a szereplők lelki életét próbáljuk meg követni, akkor is, ha az alapproblémát, hogy a titkosrendőrök kiemeltek a postaládából egy levelet, amiről kiderül utóbb, hogy el sem küldték, akkor pláne. Mintha előbb kezdték volna írni a történetet, mint hogy kitalálták volna a bonyodalmat és a megoldást. Van egy ismerősöm, ő is így írt krimit, még maga sem tudta, ki lesz a gyilkos. Igaz, csak nyolcéves volt, Köbli Norbert pedig alighanem több ennél.

Halványan úgy emlékszem, hogy Az oroszlán ugrani készül ennél kicsit jobb volt, pedig ott a honi kémek telefonkagylót húztak elő a belső zsebükből, és abba beszéltek.

Szerelmespár

Szerelmespár

p6230035.JPG

Ezek igazán szeretik egymást – mondja valaki Szentendrén, ez előtt a kép előtt, és tényleg. Vas Istvánban soha nem kételkedtem, előbb olvastam, hogy mennyire szereti Szántó Piroskát, mint hogy tudtam volna, ki Szántó Piroska, de itt van ez a kép. És azóta elolvastam az Akt című kötetben (utoljára a Kapszula Könyvtár sorozatban jelent meg), az Akt című írásban, amely úgy kezdődik, hogy Vas István meztelenül áll a fürdőszobában, és borotválkozik. Harmincéves, hajleszorító van a fején, kapargatja a vörösesszőke szőrt az arcáról, Szántó Piroska meg nézi, és meséli, mit lát. Tárgyilagosan. Vagy látszólag tárgyilagosan, mert szereti, hogyan is lehetne tárgyilagos. De elmondja, hogy az ujja formája milyen, nem hegyesedik a vége felé, pedig hosszú, és a mellkasa szinte homorú. És így tovább, végig, éveken át, betegségek és esések, amelyek formálták Vas István testét, vágások a hasán és öltések a koponyán. Végig, a halálos ágyig.

Aki sírós, jobb, ha fölkészül. Aki nem, az is. Mindenkinek el kellene olvasnia, aki nem hisz az örök szerelemben.

Az az egyik tanulság, hogy milyen csodálatos asszony. A másik meg az, hogy mekkora szerencse az életben, ha valaki férfinak születik. Valahol biztosan van valaki, aki ennyire szereti.

Sokoldal

Sokoldal

lebrun3.jpg

Ott voltam valaha Kozma Péter diplomahangversenyén. Nem volt óriási élmény, de a diplomakoncert ritkán az, és annyi érdekesség volt benne, hogy Händel-áriák voltak a műsoron. Igaz, akkoriban jelent meg Bryn Terfel Händel-lemeze, de példaképet is kell tudni választani. Aztán, már a belátható múltban ott voltam Kozma Péter hazai rendezői bemutatkozásán. Voltaképpen az sem volt kis teljesítmény, megbukni szabadtéren A víg özveggyel, úgy, hogy a vert seregben ott volt Haumann Péter, Bajor Imre, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Csákányi Eszter, hogy csak a színészeket mondjam, az énekeseket kíméljem. Lehet, hogy mindezek után az lett volna a logikus, ha ott vagyok tegnap az Eiffel Műhelyházban, ahol Kozma Péter vezényelte Mozart Az álruhás kertészlány című zsengéjét, de ahhoz nem szeretem eléggé az operát. Vagy túlságosan is szeretem. Mindenesetre érdekel, hogy hová tovább? Mindennek merre lehet a kifutása? Rettegj, Ókovács!

A Duna-parton

A Duna-parton

adyend.jpg

Van egy Karinthy-írás, Műfordítás a címe, és arról szól, hogy egy Ady-versszakot addig fordítgatnak magyarról németre és vissza, amíg abból, hogy "Jöttem a Gangesz partjairól, hol álmodoztam déli verőn", az nem lesz, hogy „A Herz-féle szalámiban sokkal sűrűbb a só, mint más hasonló terményekben, hidd el, ó nyájas olvasó.” A vicc az, persze, hogy alig vicc, tényleg elképzelhető bakikon vezet az út, gót betűs südischéből nyugodtan lehet jüdische, Gangeszből folyosó, folyosóból folyó só, és így tovább.

Sajnos nem ennyire vicces a viszonyulásom a vershez, de nagyon szeretem, és nemcsak azért, ami, hanem amivé lett, műfajteremtő szenvedéssé, hogy velem épp nagy kiszúrás történt, amikor ide pottyantott a gólya, nekem máshol van a helyem. Mintha nem mi tehetnénk arról, hogy ez a hely olyan, amilyen. De Ady maga is azt írta, hogy Baudelaire hangulatait őelőtte olyan pontosan nem érezték, de jött ő, megálmodta, megírta, és azóta mások is ugyanazt érzik. A Tisza-parton mit keresünk?

Ha viccesen nem is, de azért valahogy viszonyulni kell a vershez. Hogy mást ne mondjak, gimnazista korom óta foglalkoztat a második versszakban a felsorolás: „Gémes kút, malom alja, fokos, sivatag, lárma, durva kezek, vad csókok, bambák, álom-bakók…” Hogy ez a bambák, álom-bakók vajon a vad csókokra vonatkozik-e, vagy csak megy tovább a kibírhatatlanság. Vad csókok, amelyek bambák és álombakók, vagy vad csókok, továbbá bambák és álom-bakók.

A Duna-parton ezt keresem.

Helyesírási kérdés

Helyesírási kérdés

p6230037.JPG

Szentendrén kint volt a falon Vas István Bartók versének kézirata. Ohó, hát így néz ki, ez az eredeti? Nagyon szeretem a verset, különböző okok miatt, leginkább talán azért, mert igaz. Mert egy időben illett Bartókról verset írni, de Nagy László Bartók-verse mondhatni független Bartóktól. Illyés Bartók-verse meg… - hagyjuk. Ne hagyjuk, hiszen Vas István mintha ellen-Illyést írt volna, és mellé személyeset is, mintha nem vers volna, hanem emlékezés, milyen volt az 5. vonósnégyes bemutatója, hol ült Bartók, és hogyan tapsolt.

Nyilván ettől is igaz.

A versben viszont van egy másik hangversenyemlék, bécsi koncert, a gratulálók. Furcsa módon ez a kéziratban javított rész, amennyire ki lehet venni az áthúzás alatt, „xxxxxxx lobogó zsidó táncosnő gratulációja”. Aztán az egész áthúzva, és újraírva: „Gertrud Kraus, a táncosnő lobogó gratulációja a szünetben.”  

Most nem azon vacakolok, hogy miért volt fontos, vagy miért nem lett fontos, hogy Gertrud Kraus zsidó, hanem hogy miért lett ebből nyomtatásban Krauss, két s-sel. Ki javítgatta Vas Istvánt? És akkor lehet, hogy az Aquapendentei elégiában is ő jól írta a címet, Acquapendente, csak valaki akkor is, ott is, örökre okosabb akart lenni nála?

Költőkrül

Költőkrül

p6230032.JPG

Azért is szerettem Kántor Péterrel találkozni, mert hiába volt költő, érdekelte a költészet maga. Lehetett kérdezni vagy beszélgetni versekről vagy költőkről, hogy miért ez vagy az a szó, vagy Vas István miért nem jobban szeretett költője a magyar irodalomnak. Hát ott van a Cambridge-i elégia, nekem az jó és visszatérő Vas István-élmény, hogy annyira keveset markol, és sokat fog.  Az rendben van, mondta Kántor Péter, de van az a rész:

De megmaradt

Sárospatak

És megmaradtak ablakdíszei,

A röneszánsz domborművek,

A bajszos és kerek,

Víg magyar koponyák

Onnan néznek le rád,

És él magyar, áll Buda,

És ez is épp elég csoda

 

Neki ezekről a bajszos és kerek, víg magyar koponyákról mindig Martonyi János jut az eszébe.

Elszúrta a Pista bácsi.

James Rado

James Rado

james-rado.jpg

Valószínűleg Bálint Ágnes tehet róla, és A szeleburdi család, ahol a főhős barátját Radónak hívják, de mindig azt hittem, hogy a Hairben mi, magyarok is benne vagyunk. Hiszen az egyik szerzőt James Radónak hívják. Hívták, mert hát ez a szomorú aktualitás, múlt héten meghalt ő is.

A legenda úgy szól, hogy két állástalan színész kitalálta, hogy ha nem kapnak szerepet, akkor majd írnak maguknak, és ebből lett volna a Hair, de ez nem teljesen igaz. Nem voltak állástalanok, csak nagy szerep nemigen jutott nekik. A két színész Rado és Gerome Ragni volt, és tényleg megírták a darabot, zenét is komponáltak hozzá, de aztán rájöttek, hogy az úgy és akkor kevés, így csatlakozott hozzájuk egy igazi komponista is, Galt McDermot. Ő 2018-ban halt meg, ugyanúgy 90 éves volt, mint James Rado.

Mielőtt azt hinnénk, hogy Hairt írni maga a hosszú élet titka, Gerome Ragni csak ötvenhat évet élt.

Másfelől meg Hairt írni mintha tényleg a hosszú élet titka volna, attól kezdve nincs sok baja az embernek, stresszmentes életet élhet a jogdíjakból. Néha Rado (vagy Ragni) eszébe jutott, hogy talán meg kellene írnia folytatást, vagy valami új darabot, de nem sikerült, és talán jobb is így. Rado eredeti neve egyébként Radomski volt, nem magyar kapcsolat, de nyilván nem véletlenül hívják a Hair egyik (vagy inkább másik) főszereplőjét Bukowskinak.  

Miért beteg a magyar film?

Miért beteg a magyar film?

te_rongyos_elet.jpg

Valamelyik este a Te, rongyos élet ment a tévében, nyilván nem érdemes már se szidni, se dicsérni, a film elfoglalta a helyét a nemzeti film-közgondolkodásban, nem A tanú, de majdnem, és Bacsó is ennek szánta a naranccsal és Bástya elvtárssal. Közben arra gondoltam, hogy van a magyar filmnek egy bonviván- alapon történő korszakolása, voltak a Jávor-filmek, aztán a Latinovits-filmek, utóbb a Cserhalmi-filmek. Ezen belül volt egy alkorszak is, de az primadonna-alapon, szóval a nyolcvanas évek mozija mintha arról szólt volna, ki tudja Udvaros Dorottyát levetkőztetni. Ebben a Te, rongyos élet mindenképpen élenjáró, még ha némi idétlen vihogásra is ad okot, hogy nyáron forgatták, a színésznő meg bikiniben napozott, és ezt elmulasztották elfedni alapozóval.

Vagy ez is a filmhez akart tartozni? Úgy értem, bármelyik kockát is választja ki az ember, egyiken sem néz ki úgy Udvaros Dorottya, mintha az ötvenes években volna. Se a smink, se a ruha, se a frizura, se semmi. Ez vajon ügyetlenség, ahogy a kitelepítésre menet látszanak a Finta-hotelek a Duna-parton, vagy van valami titkos üzenet, amit meg sem ért az ember, legfeljebb így, utólag?

Mindegy, nem erről akartam beszélni, hanem a film-korszakokról. Hogy akkoriban ezt teljesen döbbenten néztem: ezek a filmrendezők színházba nem járnak? Megnézik egymás filmjét, ha nálad jó volt ez vagy az, az jó lesz az én mozimban is?  

Talán ezt sem értettem jól. Kicsi országocska, mintha egyetlen filmstúdió volna az egész, nem tud több sztárt futtatni egymás mellett. De ha azt erejének megfelelően befuttatta, akkor talán azoknak épp úgy volt közönségük, mint a nagymenőknek. Ha Brad Pitt miatt elmegy a világon a moziba tízmillió néző, függetlenül attól, hogy mi a film maga, akkor talán meg lehet ezt kicsiben csinálni: Cserhalmiért vagy Udvarosért elmegy százezer.

Ennek mintha vége volna. Én utoljára Csányi Sándort untam, de mielőtt igazán és mélységesen megunhattam volna, eltűnt a moziból. Pedig gyanús, hogy a közönség nem okulni jár moziba, hanem látni.

Élők élőt szeretnek

Élők élőt szeretnek

Van egy furcsa hármas interjú fent, az interneten, az Egy szerelem három éjszakája alkotóival beszélget Szegvári Kati. Nem valami haj, de mély beszélgetés, nyilván egyszerre három emberrel nem is lehet haj, de mélyen társalogni, csak hát mai szemmel elképzelhetetlen pillanat, hogy ott ül Ránki György, Hubay Miklós és Vas István a kamera előtt. Szegvári Kati persze nincs nagyon meghatódva a helyzettől, nem is az a dolga, akkor és ott természetes, hogy a három öregfiú készségesen mesél az alkotás folyamatáról. Itt van egy zongora, játsszon már nekünk valamit. Vas István még figyelmezteti is a riportert, hogy ez olyan, mintha egy matematikustól az egyszeregyet kérdezné.

Nincs igaza, mert emiatt a riporteri meg nem hatódottság miatt maradhatott meg ez a felvétel, hogy Ránki György az Egy szerelem…-ből játszik. Jövő heti műsorunkban Bach orgonál.

süti beállítások módosítása