Kezdünk, kezdünk, mindjárt kezdünk. Vagy talán már el is van kezdve az új évad, a Müpa a hűségeseinek Snétberger-koncerttel indította a 24/25-öt, nemcsak zene, de beszélgetés is, jól vezetett és érdekes beszélgetés főleg zenéről, de persze az életről is. Snétberger, ezt lehet tudni róla, nagyon normális és nagyon rokonszenves ember, és nem is egyedül jött, hozott a Tehetség Központból néhány fiatalt, akik igazolták a központ nevét – jó volt az egész. Közben egy kicsit mégis punnyadt az este, és akárhogy gondolkodtam, hogy mi más miatt, nem jutott eszembe semmi. Valószínűleg mégis a zene az ok, mármint Snétberger zenéje, hogy abban van valami egyformaság, ahogy indult, három lassú darabbal. Ahogy folytatódott, további lassú darabokkal. Amit ő maga is mondott, hogy szereti ezt a nyugit, kényelmesen megnézni, mi rejlik egy-egy hangban, szereti a szép harmóniákat. Meg azt is mondta, hogy az ötletek néha...

Az ember hozzászokik, vagy inkább beletörődik a gondolatba (és a gyakorlatba), hogy nem tud jól angolul, sem egyéb idegen nyelveken, hogy az idegen nyelv valóban idegen marad, jó, mindegy, a magyar a miénk.

Tényleg? Mert viszonylag ártatlan helyzetben, egy régi Wodehouse-könyvet olvasva nem egészen ezt tapasztaltam. A Nyári zivatar egyik fejezete úgy kezdődik, hogy Calverley, a költő mit is mondott a dohányzásról az Óda a dohányhoz című versében. Soha nem hallottam ezt a nevet, nyilván amikor először olvastam a könyvet, eszembe sem jutott, hogy utánanézzek, miről is van szó, de más időket élünk, gyorsan beírtam a számítógépbe, hogy Calverley és Ode...

Ellenállok a kísértésnek, hogy a tegnap (is) látható Liliom-előadásról meséljek, pedig volna miről, és inkább szépeket, mint csúnyákat. Hogy érdekes dolog lesz, arra számított az ember, Kovalik Balázs rendezése, Alföldi Róbert a címszerepben. Na de előtte!

Gyűlik a közönség a Városmajori Színházban, akinek van legyezője, legyez, és közben a hangszórókból a Reptér szól. Itt is? Most is?

Nem az eredeti változat, puffogó alapokra egy kappanhangú legény énekel, Korda csak a háttérben kivehető, de mégis, itt vagyunk a nagy rejtély közepén, hogy mitől jó ez a dal. Miért szeretik? Újkorában se szerettem, de akkor érthető volt, hogy mégis van valami szabadságérzet benne, a repülőtér tényleg...

Szeptember 30-án az Óbudai Zsinagógában Benjamin Appl és Villányi Dániel énekli-játssza Schubert dalciklusát, a Téli utazást.

Nagyon fontos dolog Appl művész úr, és még fontosabb Schubert és a Winterreise, de mindenekelőtt azt meséld el, hogyan ütött el majdnem Saoirse Ronan.

• Bambultam Londonban, ahol a közlekedés, ugye, fordított irányú, ráadásul végig a Google-be meredtem, úgy orientáltam magam, és amikor egy kicsit is magabiztosabb lettem, szélsebesen megsuhintott egy kerékpár.
• Nem is száz százalék, hogy ő volt...

Évek óta várom, vagy ha nem is várom, de föl vagyok készülve rá, hogy a Médiatanács közbeavatkozik, és leállítja az Észbontók című műsor adásait. Mert hogy kapcsolgatás közben akárhányszor tévedek oda, mindig alázzák benne az élet veszteseit, könnyű kérdéseket tesznek föl, amikre nem tudják a választ, és aztán röhögnek rajtuk. Nyilván lehet erre azt mondani, hogy így is lehet a műveltséget terjeszteni, nem jutalmazzuk a tudókat, hanem büntetjük a tudatlanokat, de nagyon kilóg a lóláb, ránk számítanak az alkotók, a kegyetlen közönségre.

Nem is kell csalatkozniuk. Ami azt jelenti, épp így érvényes lehet az is, hogy döntsön a nép, aki nem akar másokat kiröhögni, ne kapcsoljon oda, ez mégis...

Ez az imponáló mellkas Réthy Menottié volt a 19. század legvégén. Ő ma a Baross Gábor szobor szemből nézve baloldali mellékalakja, az ipar allegóriája, nagy kalapáccsal a kezében. A neve azért ilyen furcsa, mert az apja nagy negyvennyolcas volt, akkora, hogy Garibaldit kérte föl fia keresztapjának, aki el is vállalta a megtisztelést, és kérte, hogy a gyerek neve az legyen, ami Garibaldi elsőszülöttjének a neve: Menotti. Mert hát Garibaldi se volt normális, egyik gyerekének sem adott rendes keresztnevet, a fia egy kivégzett bajtárs vezetéknevét kapta.

A legnagyobb kiszúrás, hogy végül Garibaldi nem jött el a keresztelőre, Türr István képviselte...

Azt nem lehet mondani, hogy nem beszélünk eleget a halálról, mert elég csak kinyitni (bekapcsolni) az újságot, és halál halál hátán, háború, gyilkosság, közismert emberek természetes halála. Az se csoda, hogy igyekszünk körmönfontan beszélni a halálról, egyrészt érdekes, másrészt mégis azt reméljük, hogy valami távoli dologról van szó, ami nem érint sem bennünket, sem a hozzánk közel állókat, csak ettől a beszédünk is olyan különössé válik. Ahogy a magyar nyelv elveszített néhány szót, mert nem volt szabad azokat kimondani, a totemállatok jutnak elsőként az eszembe, nem tudjuk, hogy mondják magyarul a szarvast meg a farkast, mert mindig csak a jellemző külső tulajdonságaik alapján hivatkoztak rájuk, nem mondták ki a valóságos nevüket (ha jól tudom), szép lassan elfelejtődtek az eredeti szavak.  ...