Azt azért nem gondoltam volna, hogy ősz fejjel is James Fenimore Cooper regényét fogom olvasni, és még csak nem is valami ritka kincset, hanem Az utolsó mohikánt, végre teljes valójában, mindenféle, nem túl súlyos világnézeti elmélkedéseivel, amiket a korábbi, ifjúsági változatban erősen…

Az utolsó mohikánt olvasom, a teljeset, új fordításban, és elég sok örömöm van benne, bár kétségtelenül fárasztó, hogy Sólyomszem tízoldalanként elmondja, hogy ő tiszta vérű, fehér ember. Ettől még drukkolok a könyv sikeréért, hátha akkor a többi Natty Bumppo-történet is megjelenik csonkítatlanul.…