Felülök az éjszakai biciklire, és megszólal a vers odabent: óh, tűnt derűk arája, íme még itt állsz, és dajkál a vén idő s a csend.
Itt el is akad a csend, nem tudom tovább, de már ezt sem értem. Mi az, hogy tűnt derűk arája? Megőrült ez a Tóth Árpád, megrészegül az ara meg a derű összecsengésétől?…
