Mások bűnei

Mások bűnei

Néhány napja téma volt a Hungária körúti kettős gyilkosság, felderítetlen szörnyűség a múlt század hetvenes éveiből, amely során a tettes kilétének megállapítását tovább nehezítette, hogy az akkor már halálra ítélt Soós Lajos egy ideig azt állította, ez a gyilkosság is az ő lelkén szárad. Soós tette…

Annak égi mása

Annak égi mása

Lehet, hogy az egészet nem jól értem, leginkább azért, mert egyáltalán nem értem, de érezhető az olimpiai megnyitó után némi nemzetközi és erős hazai felháborodás, mondván, hogy Párizsban kigúnyolták az utolsó vacsorát. Pontosabban, nagybetűvel, Az utolsó vacsorát, Leonardo milánói freskóját, amikor…

Lóháton a Szajnán

Lóháton a Szajnán

Kicsit hervadtam tegnap az olimpiai megnyitó alatt, talán azért, amit a két magyar közvetítő is hangsúlyozott: ez már végképp nem a sportról és nem a sportolókról szól. Ők a mellékszereplők, ronggyá ázva a Szajnán a hajókban. A főszereplők is ronggyá áztak, ebből a szempontból panasz nem lehet, az…

Mimóza művészek

Mimóza művészek

1478-ban volt a Pazzi-összeesküvés, amikor a két Medici-fivért, Lorenzót és Giulianót megtámadták a Dómban. Giulianót megölték, Lorenzót azonban csak megsebesíteni tudták, ő meg bemenekült a sekrestyébe. Mint kiderült, a Pazzi család alaposan elszámította magát, nem állt melléjük Firenze, a…

Nem bánt meg semmit sem

Nem bánt meg semmit sem

Á, csak átveszem az anyagot. Leonardo-film a moziban, az Exhibition on Screen sorozatban, óriásiban lehet nézni a képeket, ez ma a korszerű klasszikus képzőművészeti élmény. Hiába mondjuk és tudjuk, hogy semmi nem fogható az igazihoz, a színek ezerszer változnak, mást vesz föl a gép, mást sugároz a…

Vacsora helyett

Vacsora helyett

Miért is mennek az emberek Milánóba? A Scaláért, a dómért, az Utolsó vacsoráért. Meg, persze meccset nézni, de az idénynek már vége. A Scala még tartja magát. A dóm már többé-kevésbé elesett, hosszú sort kell végigállni a belépésért, az Utolsó vacsora reménytelen. Előre kell foglalni jegyet, de…

Szellemkutya

Szellemkutya

A kutya mindig ott van, de soha nem értem, hogy miért. Megnéztem Tóbiás könyvében, a történetben mintha nem volna semmi szerepe, Tóbiás elindul Médiába, szerencséje van, mert pont Rafael arkangyalt fogadta föl vezetőnek, be kell hajtani az adósságot, vagy ez így nem is pontos. Az apja pénzt…

Leonardo magyarul

Leonardo magyarul

Falcsik Mari fordította Walter Isaacson Leonardo-könyvét magyarra, és az ember kíváncsi, hogy vajon szükség van-e egy költő feltehetően fokozott nyelvtudására egy ilyen könyvnél. Azért mondom, csak feltehetően fokozottnak a poétai magyart, mert nem csak Arany János volt költő, de Pilinszky is, és az…

Salvator mundi

Salvator mundi

Holnap ilyenkor már tudni fogjuk, mennyiért vitte valaki haza a Salvator mundit, ezt a Leonardónak tulajdonított festményt. Nem véletlenül csak tulajdonított, vannak körülötte kétségek, például a kristálygömb Jézus kezében, ami egyáltalán nem töri a fényt, márpedig ha valóban Leonardo festette…

süti beállítások módosítása