Az égő szobor

Az égő szobor

Tarkovszkijt néztem az este, a Nosztalgiát, aminek már címét sem értem pontosan. Úgy értem, Nostalghiának van írva, de az olasz szó Nostalgia, h nélkül, ejtsd nosztaldzsía. Mondjuk ez legyen a legnagyobb baj.  Ennél sokkal jobban megrémített a film vége felé a nagy jelenet, az Erland Josephson…

Kalmár András

Kalmár András

Lehet, hogy ma már nem mond sokat a neve... Lehet, hogy soha nem mondott sokat a neve, nem akarom megjátszani magam, amikor először találkoztam vele, fogalmam sem volt, kicsoda ő. Mikós Tibor könyvének szerkesztésére kért föl a kiadó, elég baljós volt az első találkozás, mert arra kellett rávenni a…

Két szoba közt a csend

Két szoba közt a csend

Ma van öt éve, hogy meghalt Miklós Tibor, amit most is furcsa kimondani. Akkor, mondhatni, sokként ért, próbálok nem közhelyekben beszélni (tudom, már késő, ezzel a sokkhatással a mondat el van szúrva), de nem sokkal korábban találkoztam vele. Szokása szerint rohant, de szokása szerint épp képviselt…

Gondolatok a könyvesboltban

Gondolatok a könyvesboltban

Nézhetős film a Könyvesbolt a tengerparton, nem váltja meg a világot, de szép is, mesél is valamit, nagyon jók a színészek benne. Meg ott az eszme. Mármint hogy az irodalom, szakirodalom vagy legalábbis a szavak annyit harcoltak már az idők során a többi művészeti ágért, hogy végre egyszer azok is…

Általa van

Általa van

Nem az iskolakezdés az oka, hogy erre gondolok, de remélem, tudják a tanárok, hogy minden szavuk mennyire fontos lehet. Milyen sokáig megmarad. Mert épp az jár a fejemben, amit az Elbocsátó, szép üzenet felolvasása után mondott E. Fehér Pálné, hogy szörnyű, szörnyű, nem lehet ilyet mondani,…

Bánk Horvátban

Bánk Horvátban

Mindig voltak számomra homályos részek a Bánk bán szövegkönyvében. Hogy mást ne mondjak, amikor Ottó térdre borul Melinda előtt, ő azt mondja, mármint azt énekli, hogy "midőn kezem megkérte Bánkom, térdre nem rogyott, de mint Alfonz vagy Caesar álla ott". Ki az az Alfonz? Aki híres Alfonz eszembe…

süti beállítások módosítása