A walkür vagyona

A walkür vagyona

Az a kényelmetlen gondolatom támadt A walkür után, hogy most hazamegyek, és meghallgatom, mi is történt igazából. És nem is tudok pontosan elszámolni az okokkal, kevés volt-e az előadás a Müpában, vagy csak más volt, mint amire számítottam, amihez szokva vagyok, de az egész tényleg kényelmetlen.…

Józanság vár utolsó katonája

Józanság vár utolsó katonája

Ma este elesek, gondolom, a Siegfriedre el szoktam hullani, végül is kiálltam hét vagy nyolc óra wagneri pergőtüzet, előbb vagy utóbb ki kell tűzni a fehér zászlót, és holttestemen át fúvó  paripák száguldoznak majd zeneszóra. De tegnap még eszemnél voltam, és tisztán emlékszem, hogy milyen…

Polírozott rajnakincs

Polírozott rajnakincs

Egy ideig tényleg nem tudtam, mi lesz ebből. Megint A Rajna kincse, felújítva, ami körülbelül azt jelenti, hogy kivették a rendezésből, ami igazán érdekes és helyspecifikus volt, az istenek lakhelye immár nem a frissen megépült Müpa volt, hanem valami simán az Alpok, szivárvánnyal. Nem tudom, hogy…

Térey után

Térey után

Bízom benne, hogy nem vagyok félreérthető, és nem azt akarom mondani, hogy egy költő halála egyben irodalmi verseny is, a nekrológírók egymást licitálják fölül, és a végén jöhet az ítélethirdetés, a győztesek megnevezése. Inkább csak arról van szó, hogy eléggé kétségbe voltam esve, egészen az Élet…

A fölfedezetlen Fausto

A fölfedezetlen Fausto

Valahogy mindig mást tervezek hallgatni, és mindig megakadok mostanában egy régi Gioconda-előadásnál. Metropolitan, 1962 március 31. Jó szereposztás, Eileen Farrell és Franco Corelli, de nem ezen akadok el, hanem a zenekari részeknél, a tablóknál, a velencei életképeknél, az Órák táncánál. Mindennek…

Az Özil-szemű

Az Özil-szemű

Megnősült Mesut Özil, feleségül vette a török szépségkirálynőt, ilyenek ezek a menő focisták, igyekeznek mindenből a legjobbat. És most nem is azon szeretnék agyalni, hogy ha Erdogan ott volt az esküvőjén, akkor vajon mégis áruló lenne, aki német színekben nem volt hajlandó a legjobbat kiadni…

süti beállítások módosítása